Főoldal | Ausztria | Németország | Svédcsavar | Turisztikai cikkek | Szálláshely | Interjúk | Divat és turizmus | Saját Flickr Galéria

A görög tenger csodálatos

 

 

            A tengervíz kellemesen simogató, sóssága nem zavaró, könnyű benne lubickolni, jönnek a hullámok, amelyek feldobják az úszót. Szóval a görög tenger csábít, örömet szerez. Ez a vonzerő kiapadhatatlan, és persze a régmúlt látnivalóinak a sokasága is elvarázsol.

            Évtizedek óta sikeres utakat szerveznek kisebb és nagyobb utazási irodák Görögország tájaira. A legkedveltebbek a tengerparti üdülőtelepek, ahol apartman városkák várják a vendégeket. A keresletnek és az igényeknek megfelelően széleskörű a kínálat; családoknak, baráti köröknek egyaránt van választék.

            Észak-Görögország tengerpartja és tengere finom homokszemcsés. Nei Poriban az üdülőházak legtöbbjének erkélyéről látható egyik oldalon a tenger, összeérve a kék éggel, a másikról az Olimposz. Utóbbi mindig enyhe ködfátyolban. A Nap süt, a parton nyugágyak, hűsítők, a gyerekeknek vízi játszótér, a tenger langyos, élvezet benne úszkálni. A meder előbb kissé kavicsos, beljebb homokos, azután változatos, vagy leér a lábad, vagy nem. Némi irigykedéssel figyeled, különösen, ha a kipróbáláshoz nincs elég bátorságod, a motoros által húzott ejtőernyőst, aki egyszerre kapaszkodva és gyönyörködve az elé táruló tájban, siklik a magasban.

            Csillagtúraként indulhatnak a kirándulásokra, akik ezt is igénylik. Nagy érdeklődésre tart számot a Meteorák,

 

 

ez a különös, „ég és föld közötti” ortodox kolostorvilág, amelyben kemény rendszabályok szerint élnek a szerzetesek, illetve az apácák. Szigorú öltözködési előírások megtartását várják a látogatóktól, nem kíváncsiak sem a nők, vagy a férfiak térdére, lábszárára, sem a vállaikra. A reggel hét órakor induló buszon ez még senkit sem zavar, később már a meleg megnehezíti a belenyugvást. Különösen az iszonyúan hosszú lépcsősor közepének megtétele után. Miközben a Varlaam látogatói – talán éppen a 195 sziklába vájt lépcső visszatartó ereje miatt - mértékkel érkeznek, a XIV. század óta zarándokhely Szent István kolostor, ahová csak egy híd vezet, túlzsúfolt. Csak a kertje gyönyörködtető, a templombelsőt nem lehet látni a benn szorongó tömegtől. Az apácák az áldozati gyertyákat némi égés után eltávolítják a homokkal töltött tálcákról, hogy minél több újnak legyen helye. (Gondolom, a bevétel is fontos.) A kertben viszont érdekes emléktábla vonta magára a figyelmemet: Kalasnyikovnak állította lánya és rendezte be virágokkal, bokrokkal az elzárt részt. Kalasnyikovról pedig az a bizonyos szovjet gépkarabély jut az ember eszébe. Az esetleges összefüggésről senki nem tudott felvilágosítást adni.

            Még a kolostorlátogatás előtt, mondhatni finomhangolásként megnéztük egy ikonfestő műhely kínálatát, az éppen ott folyó munkát, és persze lehet vásárolni kicsitől nagyig az itt készülő képekből, vagy éppen rózsafüzérekből, esetleg méternyit a feltekercselt aranyláncok sokaságából. Aki vásárol, visszafelé a buszon sorsoláson vehet részt.

 

 

            A másik kirándulás járműve a kalózhajó. Egykori halászhajóból alakították a partközeli közlekedésre alkalmasat, amelyen van árboc, de nincs vitorla, van legénység, de hiányzik a „feeling”. Sehol egy kalózpóló, koponya, lábszárcsont, vagy éppen féllábú, félszemű tengerész.

 

 

Beszálláskor Zorba táncát hallgatjuk, könnyű uzóval - ami egy magyar gyomornak nem különösebben megrázó élmény -, fogad a két fiatalember, aki sajátkezüleg újította fel és alakította sétahajózásra alkalmassá a motorost. Fantasztikus, ahogy a messze távolban a tenger és az égbolt összeér, az ember kicsinek és kiszolgáltatottnak érzi magát, és eszébe jut Odisszeusz, ahogy a szirének csábítják a hullámok között. Aztán a nyílt vízen megállunk, vízbe dobják a mentőövet, létrát erősítenek a hajóoldalára, és aki kedvet érez, lemászhat és úszkálhat az Égei tengerben.

 

 

Ugyanez a visszaúton is megtörténik, közben pedig kikötünk egy homokos parton, ismét fürdünk, kavicsot gyűjtünk, meg kis kagylócskákat. Visszafelé a hajón eszünk grillcsirkét, görög salátával, tzaziki szósszal, kenyérrel. A fiuk mindenkit lesegítenek, kézfogással és mosollyal búcsúznak. Mi meg sétálgatunk a buszra várva Paraliában, egy kis üdülővároskában. Ez a hely a shoppingolók öröme, az üzletek tele színes indiai ruhákkal – a strandokon és az utcán is minden üdülő hölgy ilyenben jár – vannak kedves ajándékok, kulcstartók, hűtőszekrény mágnesek, vagy éppen úszógumik, egy eurós kis kölnik, bőröndök, ridikülök, strandtáskák óriási mennyiségben és választékban. A cukrászdák közül egyet kipróbáltunk, a pohár sör 2 euró, a presszókávé a halott ébresztően finom fajtából 1,50; egy gombóc fagylalt 1 euró. Az 50 cent borravaló hatására kaptunk ajándék chipset, söralátétet és sok mosolyt a fiatal felszolgálóktól.

            Még aznap éjjel egy órakor indul a busz Athénba. A 400 kilométeres táv és az éjjeli utazás elég morózussá teszi az utasokat, de csak eljön a reggel, és az már a görög fővárosban talál. Az első érdekes látnivaló egy elhagyott stadion, az első újkori olimpia helyszíne.

 

 

Számunkra, magyarok számára azért is különleges, mert itt történt az Európai Unióba belépésünk ünnepélyes aláírási aktusa. Gyönyörű Pireusz tengeri kikötője. Fenn az Akropolisz, amelyet mintegy 40 éve láttam már, szinte semmit nem változott, talán csak a bejárat van máshol, de a nehezen megközelíthető világörökség templomai ugyanúgy állványerdőben, a márvány csúszik a kijelölt utakon, a fotózók, szelfizők bánatára. Újdonság, hogy hátul lift segít a mozgáskorlátozottaknak feljutni – bár itt fenn elképzelhetetlen a közlekedésük. A fellegvárban lehetetlen nem gondolni Periklészre, akinek kormányzása alatt virágzott fel mindez. És persze Pheidiaszra, a szobrászra. No meg arra a 400 éves török uralomra, amit idegenvezetőnk megemlített, és amelynek következménye az átépítések sora, amelyektől igyekszenek évek óta megszabadítani a romterületet. A gyönyörű színház helyreállítása ugyan megtörtént, de évente csak meghatározott alkalmakkor nyitják meg a nagyközönség előtt. Mint kérdésemre elmondták, az Akropolisz

 

 

nyaranta néhány holdtöltekor is nyitva, felemelt jegyárért. Valószínűleg felemelő látvány lehet, és visszavisz az ókorba. Az Akropoliszról látható az Arész domb, amelyen a vének tanácsa ülésezett, és napjainkban is itt tartják tanácskozásukat a legfelső bíróság tagjai.

            A Parlament előtti tér a színhelye vasárnaponként 11-kor az ünnepélyes őrségváltásnak. Óriási tömeg érdeklődik az esemény iránt, sajnos a hölgyek nagyrészt hatalmas kalapban, így lehetetlenné téve a fotózást a megengedett messzeségből. Fehér ruhában érkezik a tengerészet fúvós zenekara, őket követik a hagyományos, korabeli ruhákba öltözött díszőrségi katonák.

 

 

Szoknyájuk 400 ránca a négyszáz éves török uralomra emlékeztet, cipőjük másfél kilónyi, és a pompon az elején valójában „elterelő hadművelet”, mert belsejében penge van. A puska sem a legújabb. Mindenesetre megadják a módját, 90 fokos szögben emelik a lábukat a fiuk vonulás közben. Az őrmester, jelezve, hogy ő a gondos vezetőjük, egy fehér keszkenővel végigtörli a sorban állók homlokát, majd megtörténik a hármas őrségváltás a vezényszavakra. Azután ünnepélyes elvonulás következik. Nekünk pedig némi szabadidő. A presszóban a Beatles fotójának társaságában múlatjuk az időt, a másik képen lévő, egykor szintén itt időzött fiatalember kilétét a személyzet sem tudta megmondani.

            Nei Poriban este még sétálunk a tengerparton, élvezzük a korzó mozgását, a gyerekek játékait, az ügető lovacskákat, a pattogatott kukoricát, a fiatalok barátságos invitálását az éttermekbe. A legtöbb helyen van magyar plakát, amely feltünteti az árakat, a kedvezményeket.  És ez már búcsú a víztől, a kisvárostól.

 

 

            És mi nem tetszett?

Az például, hogy a thermopülai szorosban felállított emlékmű, amely a hős spártaiaknak kíván – élükön Leonidásszal – örök mementót állítani, semmilyen szögből nem fényképezhető úgy, hogy a mögéje állított magasfeszültség oszlop, vagy a drótok ne tegyék tönkre a képet. Hogy a csatornázottság sok kívánnivalót hagy maga után, így a WC-kben egy szemetesben gyűjtik a használt papírt, nem kevés „illatot” árasztva. Az már csak egyéni pech, hogy a vendéglátóink még a zuhanyfüggönyt is sajnálták tőlünk, a szemetes ürítése nem történt meg, sőt nejlonzacskókat sem adtak erre a célra. Az sem volt élmény, hogy a mintegy 19-20 órás buszutazás során igencsak kívánnivalót hagyott maga után a légkondicionálás.

De remélhetőleg a baráti társaság, a nevetések, és a tenger emléke feledteti egy idő után ezeket. És maradnak a szép pillanatok.

Írta/Fotók: Dr. Hajós Anna

Vissza » Aktív-mozaik

 



All right reserved: www.aktivpihenes.hu | Honlapkészítés - XLS.HU -
Ranking-Hits
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk