Irodalmi programmal készül a Centrál Kávéház a középiskolásoknak

Irodalmi programmal készül a Centrál Kávéház a középiskolásoknak

Irodalmi programmal készül a Centrál Kávéház a középiskolásoknak

 

Szerző: Barna Judit

Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

A történelmi Centrál Kávéház rendhagyó irodalomórákkal mutatja be fiataloknak a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóiratát, a Nyugat-ot a lap bölcsőjében. Tanítási időben, minden kedden két osztályt fogadnak.

 

 

A Centrál Irodalmi Zsúrokra középiskolás osztályokat invitálnak, hogy a diákok interaktív módon fedezhessék fel a magyar irodalom világát, ezzel együtt a Nyugat és a Centrál történetét, valamint irodalmi, költői játékra is hívják őket.

 

 

 

Meskó Zsolt író, rendező és Bence úr, a főpincér látja vendégül és tanítja versírásra a diákokat. A versek írói bekerülnek a Centrál Költők Társaságába és a legjobbakat helyben oklevéllel díjazzák. Az irodalmi zsúrok kezdési ideje 9.00 és 10.30. Ez a tanév minden keddjére vonatkozik, kivéve a tanítási szüneteket. A diákokat egy különleges élmény mellett a Centrál megvendégeli.

 

    

 

1908-ban a Centrál Kávéházban született meg a magyar irodalom életét megváltoztató Nyugat folyóirat, mely nekünk ajándékozta Adyt, Babitsot, Kosztolányit, Karinthyt, Tóth Árpádot, Szabó Lőrincet, Szép Ernőt, Weöres Sándort, Radnótit és a magyar irodalom megszámlálhatatlan jelesét. 1926-tól 43-ig, minden kedden Nyugat Zsúr név alatt itt találkoztak a szerkesztőség tagjai.

 

 

 

A Centrál Grand Café szeretne ma oly módon tisztelegni íróink, költőink előtt, hogy kávéházi életüket, a magyar nyelv és a haza szeretetét, a szellem szabadságába vetett hitüket továbbadja a mai fiataloknak. Éppen ezért született meg a Centrál Irodalmi Zsúr, melyek célja, hogy egy új generáció számára is elérhetővé váljanak a magyar irodalom kincsei.

 

 

 

Kőrössy Zoltán, az Eventrend Group egyik alapító-tulajdonosa, a Centrál Kávéház ügyvezetője elmondta: „a kávéház a magyar irodalom, a kultúra, a progresszivitás bölcsője volt az 1920-as, 30-as években. Ezek értékek ma is érvényes gondolatokat jelentenek mindenkinek. A Centrál Irodalmi Zsúrral megmutatjuk a középiskolásoknak, hogy az írott és a kimondott szöveg minősége, mélysége, gondolatisága pont ugyanannyira fontos ma is- az sms-ek és a dalszövegek trendi világában- mint száz éve.

 

   

 

Nagy Gábor, az Eventrend Group másik alapító-tulajdonosa kifejtette: „cégcsoportunk elkötelezett a fiatal generáció képzésében, megismerésében, a kapcsolat megteremtésében. Fontos számunkra, hogy a duális szakképzési rendszerbe is bekapcsolódjunk és segítsük a fiatal generáció szakmai felkészítését, fejlődését, a vendéglátás és turizmus iránti elköteleződését. Jelenleg 290 középiskolás és közel 40 egyetemista tölti gyakorlati idejét tanulóként az Eventrend Group valamelyik egységében”.

 

 

 

A Centrál Irodalmi Zsúrra csak regisztrálni kell: https://centralgrandcafe.hu/irodalmi-orak/

 

2024-09-25« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk