Éjjeli nyitvatartást jelentett be a Világ Legszebb Kávéháza
Szerző: Barna Judit
Fotó: Sumy Csaba
Újabb mérföldkőhöz érkezett a világ legszebb kávéházaként számontartott, az idén 130 éves New York Café. Az Erzsébet körúti ikonikus létesítmény december 13-tól január 6-ig -egyelőre tesztüzemben- éjszakai nyitvatartással várja vendégeit: éjféltől hajnal 4 óráig még több embernek kíván lehetőséget adni Budapest ékkövének zavartalan élvezetére. Ha beválik az elképzelés, márciustól már éjszakai étlappal is várják a vendégeket.
A decemberi éjszakai nyitvatartás lehetőséget ad arra, hogy az érdeklődők elkerüljék a hosszú várakozást és nyugodt, exkluzív körülmények között élvezzék a pompás helyszín varázsát. A kávéház éjszakai hangulathoz illeszkedő díszvilágítást kap és El Asmodáj, a homlokzaton található fáklyatartó démon, a kávé és a gondolkodás szellemét hirdető alak életnagyságú figurája is beköltözik, hogy fotók kedvelt résztvevője legyen. Ezen kívül különleges szelfipontokat is kijelölnek, amelyek tökéletes hátteret biztosítanak a vendégek emlékezetes képeihez.
Valóra válik Molnár Ferenc álma
A New York Palota és Kávéház 130 éves története során sok minden volt, még sportszerbolt is. Megnyitásakor azonban annyira ünnepelt lett, hogy a szinte itt élő írók-költők el sem akartak innen menni. Molnár Ferenc -az anekdota szerint- a megnyitás napján belevetette a New York kulcsait a Dunába, hogy a létesítmény soha ne tudjon bezárni.
Most, 130 évvel később ez az álom teljesül az éjszakai nyitvatartással. Ha az elképzelés beválik, márciustól már éjszakai étlappal is várják a patinás falak közé belépőket.
A New Yorkban naponta 2500-3000 vendéget szolgálnak ki, ez évente 1 millió feletti vendégszámot jelent. Ez a nem mindennapi kihívás hatalmas szervezettséget kíván. Az Eventrend Group kötelékébe tartozó, a New York Café üzemeltetését végző CER Kft. csapata elkötelezett abban, hogy a legnagyobb professzionalizmussal lássa el ezt a büszkeségre okot adó feladatot.
Új virágkor indult
Az Eventrend Group több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik kávéházak, éttermek, szállodák üzemeltetésében, valamint rendezvényszervezésben, 2009-ben pedig megkapták a kávéház üzemeltetésének lehetőségét. Kiváló csapatuknak és az elhivatott munkának is nagyban köszönhetően a New York Kávéház ismét virágkorát éli. Közel egymillió vendéget szolgál ki éves szinten, akik határainkon túl is messzire viszik Budapest és a kávéház jóhírét.
A New York Café népszerűsége 2011 óta töretlen, amikor a Ucityguides.com a világ legszebb kávéházának választotta. A szavazáson a New York Kávéház szerezte meg az előkelő első helyet, maga mögé utasítva velencei, bécsi, prágai és párizsi versenytársait.
Ezt követően a kávéház minden emblematikus útikönyvbe bekerült, ami a professzionális üzemeltetéssel, a showszerű programokkal és a magas színvonalú vendéglátással együtt nagyban hozzájárul az azóta is növekvő sikereihez, töretlen népszerűségéhez. A nemzetközi szinten is kiemelkedő a kávéház ismertsége, keresettsége, így mára Budapest top turisztikai célpontjai közé emelkedett.
A kávéház az évfordulóra egy új, különleges tortával is készült: a sárgabarack és csokoládé ízek kombinációjából összeállított alkotás egy teljes éven át elérhető lesz a vendégek számára.
Ma joggal mondhatjuk, hogy a New York Café kihagyhatatlan látnivalója Budapestnek, az egyik legkeresettebb látványosság. Érdemes asztalt foglalni december 13. és január 6. közötti napok valamelyik éjszakájára!