Szerző: Elek Lenke

Fotó:aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

Bájos kisvárosban nyaralunk, 2022-ben, a tó északi partján. Hogy melyik tó, azt egyetlen magyarnak sem kell nyáron magyarázni. Még annak se, aki nem élt akkor, amikor Cseh Tamás énekelte az Ó, a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorláshajónk, kezdetű ikonikus dalt, amelyet Bereményi Géza írt.

A strandot jórészt uraló, kigyúrt, kopaszra nyírt, tetőtől-talpig agyon tetovált, üvöltve, trágárul társalgó, terepjárós vendégeknek amúgy sincs róla fogalma, ki volt ő, de hát – nekik - aligha fontos. Hiszen nem a múlt, a nosztalgia a lényeg, hanem a jelen. Milyen is ez ma 2022 augusztusában?

Mobiltöltő, térfigyelő kamerák, baba-mama szoba

A belépőjegy 1000 forint, ami senkit nem vág földhöz, a strand pedig kellemes, szinte minden részletében eurokonform. (Más kérdés, hogy csak ez a tétel naponta egy népesebb családnak már jókora kiadás.)

Van itt baba-mama szoba, mobiltöltő, értékmegőrző – nem kell a táskát letakarni strandtörülközővel – a mosdók tiszták, nem fogy ki a wc papír. Ez utóbbi fontos, mert évtizedekig nem volt jellemző a balatoni strandok toalettjeire, olyannyira, hogy a kevés külföldi – főleg idősebb német – meglepődik. A bemondó öt percenként közli, hogy várható-e elsőfokú viharjelzés. A hulladékgyűjtő szelektív. A stégek kényelmesek, 10 méterenként található egy belőlük. Szinte mindent lehet bérelni. A homokozó nagy és kulturált, mellette padok, hogy a szülők kényelmesen szemmel kísérhessék a kicsiket.  A magas póznára telepített kijelző nemcsak az időt mutatja, de azt is, hogy hány fok van, és térfigyelő kamerákat szereltek rá. Kulturált a szabadtéri zuhany, az öltöző.

Kevés a külföldi, viszont feltűnik több roma család, ami eddig nem volt errefelé jellemző. A húszéves anya – és tizenéves húgai - percenként szólnak rá fegyelmezőn a kis Náthánra, Kornélra és Noelre, ha például fröcskölnek a műanyag vízi géppuskával. Ha mégsem fogadnak szót, megnyugtatásképpen beviszik őket a vízbe. Minden holmijuk márkás, a gyerek hátizsák Disney-s, telefonjuk drága.

Ételárak az egekben, harc az árnyékos padokért

Ami kellemetlenséget okoz mindenkinek, az a büfé. Itt nincs kecmec, egy négytagú családnak le kell perkálni 15 ezret, ha valamit enni-inni akarnak. Hamburger akad 1500-ért, de 2500-ért is. A snackként – sajnos, citrom nélkül kínált - sült sneci, a mellé illő – kár, hogy fűszerezetlen – sült édesburgonya már az új idők szelét mutatja. Az italok, a fagylaltok és bármilyen más étel ára az egekben. De akik már „leutaztak” a tó partjára, tudják, hogy ezen úgysem tudnak spórolni, hiszen valamit délben is enni kell.

A napozást próbálja mindenki kerülni a 37 fokos égető hőségben, harc dúl az árnyékos padokért. Nagymamák és nagypapák vigyázzák a kicsiket, hogy tehermentesítsék pár napra a szülőket, majd utána egy hét múlva ők pihenik ki a nyaralást.

Este kötelező nézelődés a mólón, sokan kutyákat sétáltatnak, a kamaszok görkorcsolyával ijesztgetik az idősebbeket. Utána kötelező a fagylaltozás, ami méregdrága mulatság,- két gombóc 900 forint - de kihagyhatatlan, többnyire a nagyszülők zsebe bánja.

Ez a vonat már más

Hosszú évtizedekig vonaton utazni a Balatonra, főleg külföldiekkel, megpróbáltatásokkal teli kényelmetlen kaland volt. Ma a vonat pontosan érkezik, légkondicionált, - igaz, Intercityvel utazunk – a képernyőn kiírva minden információ, hogy kint éppen hány fok van, és mikor érkezünk, mondjuk Szepezdre, és mindezt bemondják, angolul is. Felhívják a figyelmet a büfékocsira, ami régi-új dolog, évtizedekig létezett, „(szemedben tükröződik az étkezőkocsi” – írta anno Bereményi) aztán évtizedekig nem, most újból hozzácsatolták a vagonokhoz, hogy lehessen hideg italt, snack-ket venni. Az ülések kulturáltak, van bőröndtartó is.

Velünk szemben fiatal pár foglal helyet. Két órán keresztül egy szót nem szólnak egymáshoz, végig a telefonjukat nyomkodják.
Vajon egymással leveleznek?