A Sarudi Fröccsterasz az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója
Szerző: Barna Judit
Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán
Idén másodszor hirdette meg a MAKETUSZ (Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség) az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója díjat. A szövetség azzal a céllal indította útjára a szavazást, hogy minél több ember megismerhesse a hazánkban található kerékpárosbarát szálláshelyeket, vendéglátóhelyeket és attrakciókat.
A címet idén a Sarudi Töltés Fröccsterasz és Hamburgerező nyerte el, a szövetség Kerékpárosbarát applikációjában megtalálható biciklisbarát szolgáltatók közül. Idén már több mint 800 kerékpárosbarát szolgáltató vett részt ebben a szavazásban, melyből öt került a döntőbe.
Az ügyes applikáció több mint két éve segít megtervezni a túraútvonalakat. A biciklisek nyomon követhetik rajta azt is, hogy mely szolgáltatónál milyen ellátásban lehet részük: hol van szervizpont, szállás, vagy éppen vízvételi lehetőség.
Az elismerést a Sarudi Fröccsterasz üzemeltetője, Kücsön Gyula
a Mezőkövesden megrendezett Aktív Magyarország konferencián vehette át. A Kerékpárosbarát appban egy kis korona fogja jelezni, hogy idén ez a vendéglátóhely nyerte el a címet.
Az Élményfalu Sarud területén, közvetlenül a Tisza-tó partján található Fröccsterasz közel 180 négyzetméteres fedett pihenő helyet kínál a bringásoknak.
A frissítő párakapu alatt érkezőkre a Tisza-tó talán legszebb panorámaterasza, ingyenes szervizpont, közkút, szociális blokk, dohányzóhelyek, hintaágyak, kutyastrand és közel 200 kerékpártároló vár. A bázison e-bike- és kerékpárkölcsönzés, kerékpáros technikai mentés és vízibiciklik is találhatók.
Gratulálunk az üzemeltetőnek!