A DZT elsőként hozta létre a National Tourist Board Chat fikciójátékot a Facebook-Messenger számára
Fotó: DAM Bissingen Burg Hohenzollern, Florian Trykowski
A marketing területén a legújabb technikai fejlesztések bevetésével a Német Turisztikai Hivatal (DZT) úttörő szerepet játszik a nemzeti turisztikai szervezetek versenyében. Ide tartozik a közösségi média új fejlesztéseinek integrációja, illetve egyebek mellett a társalgási interfészek (converstaional interface) immerzív technológiái és alkalmazásai is.
„A jelenlegi Corona-krízishelyzetben minden nap újra és újra látjuk az új technológiák iránti elkötelezettségünk eredményeit. Bár a zárlat miatt a németországi beutazó turizmus nemzetközi kampányait leállítottuk és egyelőre a második félévre halasztottuk, mégis minden nap jelen vagyunk a #DiscoverGermanyFromHome virtuális kampányunkkal az összes közösségi médiacsatornán” – mondja Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke. – A virtuális realitásban intenzív párbeszéd által a zárlat ellenére informatív, empatikus és ötletekkel teli formában fenntartjuk az utazók és a nemzetközi szakma érdeklődését az úticél Németország iránt.”
Úttörő- és kísérleti projektként a DZT kifejlesztette a „German Castle Adventure” (Német kastély kaland) fikciójátékot a Facebook-Messenger számára. Az érdeklődő felhasználók egy Facebook-hirdetés által kerülnek át a chatbot oldalára.
A játék innentől egy fiktív amerikai turistával, Nick-kel indul vezetett túrára a Hohenzollern-várban, ahol fantasztikus találkozásra kerül sor a „Fehér hölggyel”. Ezután a turistalátogatás izgalmas kalanddá változik át.
A felhasználó a játékfigurát a virtuális vadászat különböző lehetséges verzióiban navigálhatja a kastély világában, mielőtt a végén a DZT „reális” kastély weboldalán találja magát.
Miután 2018. őszén az angol verzió elindult Nagy-Britannia, Ausztrália és az Amerikai Egyesült Államok számára, 2019. ősze óta további verziók is elérhetőek a francia, spanyol és az osztrák piac számára.
A kampányfázisban 2019-ben a Facebook-hirdetés 3,86 millió megjelenést (impressions) generált és kereken 23 ezer felhasználót vett rá, hogy játsszon a chatbottal.
Az összes felhasználó kereken 35 százaléka nyitotta meg az alkalmazást és játszott a chatbottal egészen a végéig - ez összesen 455 ezer interakciót generált. Az oldalon eltöltött idő 8,5 perccel átlagon felüli értéket ért el.
A „German Castle Adventure” a már meglévő piacokon 2020. harmadik negyedévében egy további játékverziót tervez, ezen felül további adaptációk várhatók újabb nyelveken.
A DZT a továbbiakban a kastély tematikában már meglévő kiterjesztett valóság AR-filter integrációján dolgozik a chatbotba, illetve vizsgálja az integrációs lehetőségeket egy mesterséges intelligencia (AI- artifical intelligence) chatbotba is.
A DZT-ről
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) Németország nemzeti "turisztikai testülete", székhelye Frankfurt am Main városában van. A Hivatal az úticél Németországot képviseli a Német Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium (BMWi) megbízásából. A Hivatalt a német szövetségi parlament (Bundestag) határozata alapján e minisztérium támogatja. A DZT stratégiákat és termékeket dolgoz ki és tesz közzé annak érdekében, hogy a német célállomásokról pozitív imázst alakítson ki külföldön, és előmozdítsa a németországi turizmust. Ehhez világszerte 31 országban tart fenn képviseleti irodát. Bővebb információt erről az online sajtóközpontban olvashat a következő internetes címen: www.germany.travel/presse