Szerzö/ Fotó: Szalay Attila

A címbeli utalással jelezni szeretném a tisztelt olvasónak, hogy 2023 első napja nemcsak

e sorok írójának volt felejthetetlenül rendkívüli, hanem kis hazánk első számú eplényi

Sícentrumának is. Legalább is több mint négy évtizedes itteni tapasztalataim alapján. A

konkrétumok pedig feltételezhetően nem csak a síbarátokat érdeklik…

Először is az időjárási körülményekről röviden: a globális felmelegedés felgyorsulása a

Bakony (Ámos hegység) népszerű Síarénáját sem hagyta ki áramlataival, mivel az idei

karácsonyi ünnepek nappali hőmérséklete is a tízen fokokat döngette. Viszont hajnaltájt a

fagyos szellők szinte jegessé tették a sípályát. Ilyen körülmények között pedig indokolatlan a pálya karbantartásos művelése (ratrakozása), mivel az felgyorsítaná az olvadást.

Nos, ez a tavaszias feeling előcsábította a motorosokat és bicikliseket egyaránt, merthogy az

új esztendő első napján – életemben először - sikerült találkoznom ilyen járgányosokkal is.

Ám maradjunk csak a sípályán, mivel itt is rekordokról számolhatunk be az érdeklődőknek,

tehát csapjunk a történések közepébe!

A lényeg abból fakad, hogy az említett közel félszázéves sí múltam alatt sosem történt meg a

következőképp elkezdeni az új esztendőt. Nevezetesen, hogy másodmagammal (Jánossal, a

másik síőrülttel) közel egy órán keresztül magányosan róhattuk a köröket - az alaposan

kifagyott lejtőkön. Az akkori hangulatot érzékeltetve kapóra jött erre a helyzetre a Led

Zeppelin: Stair to Heaven (Irány avagy lépcső a mennybe) című lírai száma, amelyet a

felvonó tartóoszlopaira szerelt hangszóróból csodálatosan élvezhettünk.

https://fb.watch/hPBTdDZhUA/

A Zirc szomszédságában lévő helyszínen még nem sízőkkel tudatom, hogy egy kör nekünk nagyjából 10 percet jelent a piros jelzésű illetve nehézségi fokú főpályán, amiből a lecsúszás - normál körülmények között - egy percet sem vesz igénybe direktben (természetesen úgymond szlalom iskolázással lehet ennek többszöröse is). Viszont ezúttal a mondhatni jégpáncélon csak botorkáltunk nagy óvatossággal az első órában, amikor is csak a pályakarbantartó Tamással és Danival köszönthettük egymást jókívánságokkal, majd lassacskán kezdtek szállingózni felfele néhány követőink.

A bátrabbakkal együtt azért délre sikerült feltörni a jeges pályát, de még akkor is találkoztunk

olyanokkal, akik nem mertek lecsúszni a hegycsúcsról - a valóban csak haladóknak ajánlott lejtőkön. Kora délutánra pedig már vagy százan is lehettünk, amikorra a melegebb hullámok már besegítettek az optimálisabb síeléshez.

Epilógusként csak annyit, hogy az ottani törzstagoknak szoktuk volt mondani a balatonfüredi

Laci barátommal mottóként: „ Csibéim, nem csak a habot esszük le a tortáról!” Szerencsére

tucatjával tartoznak a megszállottak sorában az efféle  gondolkozókhoz, csakhogy mindez az új év kezdetekor (január elsején) zajlott egy életre szóló exkluzív élmény birtokában…