Szerző/Fotó: Mikó László

Könyvbemutatón voltam, Szűcs Attila: Portraits of the Last Golden Age című könyvének bemutatóján, a Deák Erika Galériában. Ahhoz, hogy az ember egy művészeti kiadványról írjon, ami maga is egy kiváló alkotás, beszélni kell először a művészről, és ha az olvasó azután is kedvet érez a folytatáshoz, hát persze, a könyvről magáról is. Mégiscsak könyvbemutatón járt az Önök tudósítója.

Szűcs Attila festő. Munkácsy-díjas. Virtuóz. Beszélhetnék arról, hogy figuratív festészetében a realista elemek micsoda hihetetlen összhangba kerülnek a szinte tapintható fénypászmákkal, melyek gyakran egy virtuális háromdimenziós teret hoznak létre a sík mögött, amikor átérezzük, hogy a fény nem csak hullám, de anyagi természete is van, behozhatnánk a képbe a grafikai tudást is, a vagány színhasználat mellé. Arról a hihetetlen érzékről is lehetne írni, mellyel képei szürrealista világába húzza be a tekintetünket úgy, hogy észre sem vesszük, és már benne vagyunk a képben, már része lettünk a festő színházának: figyelmes nézőkként állunk a képekben. Mert figyelem nélkül nem jutunk messzire ebben a művészetben, melyről írásban semmit, de semmit nem lehet jól visszaadni, csak a képekhez való viszonyom tudom megfogalmazni, csak a hatást tudom leírni, melyet elérnek ezek az erős alkotások. A portrék, mint az Disappearing Choir című installációban, vagy a leomló napfüggöny, az Indian Summer Glitch című képen, rabul ejtik a tekintetet. Bejárjuk az egész képet, mindegy, hogy az egészből indulunk az apró részletek felé, vagy a finomra hangolt kis motívumok felől közelítünk a teljes alkotáshoz. Mert ezt érzi az ember Szűcs Attila képeit nézve: a teljességet. Az agyával lát az ember, tudjuk ezt jól. De kell azért a szem, a „hardver” is, és Szűcs Attilának aranyszeme van. A Festő, a látással kapcsolatos összes képességünket kihasználva, rafinált technikai megoldásokkal tartja fenn a figyelmünket, sőt, többre is képes ennél: viszi tovább a tekintetet, egyik képről a másikra. És itt a titka, melyet a Deák Erika Galériában látható kiállításon maga is megtapasztalhatott az ember. A párbeszéd. Mert a művész párbeszédet folytat velünk. Kérdéseket vet fel, melyekre magunkban találjuk meg a válaszokat, visszakérdezünk, Ő felel, aztán Ő kérdez újra a gesztusaival, ezeken a szürreális képeken, és mi felelünk belül, némán kimondva: igen, így van ez, ilyenek az utolsó aranykor portréi, ilyenek vagyunk mi magunk. Ez egy ilyen idő, így vetülnek ránk ennek az időnek a fényei, ilyen benne a Művész, hisz Ő tükröződik vissza minden képben. A jelen, ami most-ban történik, „ami ma van, az a jövőhöz képest egy sokkal kiegyensúlyozottabb állapot, sokan vissza fogják még sírni.” mondja a Művész. Érdemes közelebbről is megnézni, mit ért mindezek alatt, milyenek is ezek a portrék, az utolsó aranykorból: Portraits of the Last Golden Age | Szűcs Attila (szucsattila.hu)

És most a könyvről. Amit fentebb írt az Önök tudósítója, azt adja számára ez a gyönyörű, százkilencvennégy oldalas kiadvány, kemény kötéssel: látni engedi Szűcs Attilát, a Művészt.  Deák Erika hihetetlenül kifinomult érzékét mutatja, hogy ez a könyv megjelent. Fekete-fehér és színes képek, fotók a műteremről, és persze a művészről, és Hornyik Sándor művészettörténészről is, aki a Festővel beszélgetett, de úgy, hogy hallani véled a hangjukat. És ez, ez a beszélgetés bevezet minket Szűcs Attila különös világába. Azt a pontot ismerhetjük meg, ahonnan Ő nézi (és látja) az univerzumot. Egy idézet ebből a beszélgetésből:

„SzA: Igen, az ego feladása kulcsfontosságú. A reprezentációval kapcsolatban általánosan elfogadott a tükörmodellezés rendszer, mely szerint a művészet kvázi visszatükrözi a valóságot, és annak valamiféle leképeződése. Ezzel szemben én azt gondolom, hogy az univerzum egy holografikus mátrix és a művészet az egyik alkotóeleme, ami azáltal képes hordozni a tényleges információkat, hogy ő is szerves része ennek. Tehát nem tükröz. Ő maga az, ami.”

Pontos kép a művészetről. Nem ismerem a könyv létrejöttének folyamatát, de Szűcs Attila igényessége, Hornyik Sándor vitathatatlan szakmaisága – igazán remek, figyelmes partner a beszélgetésben –, Ipacs Géza mesteri dizájnja, Gáldi Vinkó Andrea érzékeny portréja, az Apacs Stúdió kiváló fotói adnak ennek a kiadványnak lelket. És mindezek mellett, és felett: Deák Erika. A Deák Erika Galéria egy olyan hely a városban, ahova csak akkor lépj be, ha igényes, magas művészetet keresel. Itt garantáltan megtalálod.

„Ahogy Szűcs Attila festményei, jelen korunk is teli van misztériummal, titokkal, olyan kérdésekkel, amelyek kísértetiessé teszik a létezést. Saját mulandóságunk olykor rémisztő, ugyanakkor Szűcs festményeit nézve afelől azért biztosak lehetünk, hogy az elmúlásban egyidejűleg a teremtés és a szépség lehetősége is benne van.” – olvasható a galéria honlapján. Ennek a teremtésnek, ennek a megújulásnak példája a Portraits of the Last Golden Age című könyv is. Ezt tudja nagyon Szűcs Attila, ezt a folyamatos megújulást, és ezt tudja nyújtani Deák Erika, ebben a kiállításban, és ebben a kiadványban (is).

Mikó F. László

(Portraits of the Last Golden Age – 2023 by Erika Deák Gallery Budapest, and Anomie Publishing, London)