„Das ist ein Unicum!”
Szerző: Barna Judit
Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán
Ez egyedülálló! Ezzel a felkiáltással üdvözölte 1790-ben II. József császár az udvari orvosa, dr. Zwack által felajánlott keserű italt, és itt elkezdődött a család legendás termékének a pályafutása. 1840-ben, ötven esztendővel később, dr. Zwack egyik leszármazottja, Zwack József megalapította az első Zwack céget. Az egyértelmű sikersztorit a Zwack dinasztia több generációs utódai folytatják, immár 230 éve.
Miért unikum az Unicum?
Ritkaság, kuriózum, különlegesség az Unicum. Védjegyét 1883. május 22-én lajstromozták „az Unicum név alatt forgalomba hozott gyomorerősítő likőr megvédésére” jelzővel. Az erőteljesen keserű, száraz jellegű gyógynövény likőrt főként aperitifként fogyasztják étvágygerjesztő hatása miatt.
A sötétbarna ital több mint negyven gyógy- és fűszernövény keverékéből készül, védjegyzett receptje az esztergomi Prímási és Főkáptalani Levéltárban van titkos letétben. Az összetétel titkossága mindig fontos volt az ital története során: a feltalálója is állítólag össze-vissza rendelt mindenféle hozzávalót, különböző mennyiségben, a világ több tájáról és gondosan ügyelt rá, hogy senkinek ne legyen fogalma sem az alkotórészekről és arányokról.
Az Unicumot kezdettől fogva az eredeti gömbölyű palackban forgalmazták, címkéjén vörös kereszttel.
1899-től kezdve ennek a használati jogáért évente tekintélyes összeget fizetett a cég a Magyar Vöröskereszt Egyesületnek. 1922 után ez a megállapodás megszűnt, ezért a kereszt színét aranyra, a háttérét pedig pirosra változtatták, ahogy ezt mind a mai napig használjuk.
A Zwack cég mindig ügyelt arra, hogy hirdetései szellemesek és könnyen érthetőek legyenek. A legsikeresebb reklám a „Vizesember” volt, amit Pachl Viktor készített 1909-ben. Ez a plakát az Unicum legismertebb, kultikus ikonja, hiszen az elmúlt évtizedekben gyakran szolgált szatirikus rajzok, politikai karikatúrák alapjául.
Fordulópontok a Zwack gyár életében
1886-ban Zwack József fia, Lajos is társ lett édesapja cégében, amelynek neve ezért Zwack J. és Társaira változott. 1892-re a korábbi gyártelep már kicsinek bizonyult ezért a Ferencváros Duna-parti részén, a Soroksári úton építettek egy új gyártelepet.
A II. világháborúban Budapest óriási veszteségeket szenvedett, a Zwack gyárat is porig rombolták. 1945-ben a Zwack család a romok között, két helyiségben látott újra munkához, ezzel egyidejűleg hozzákezdtek a gyár újjáépítéséhez, modernizálásához is. Mire teljes egészében visszaállították a háború előtt állapotot, a gyár 1948 őszén – kártalanítás nélkül – az állam tulajdonába került. Az államosításkor úgy sikerült az Unicum titkát megőrizni, hogy Zwack Béla egy hamis receptet adott át a gyárat átvevő vállalatvezetőknek, így a család emigrációja alatt hiába gyártották az utánzatot, nem tudta meg senki az ital összetevőit.
Ugorjunk nagyot 1989-re, amikor megalakul a Zwack Unicum Budapest Likőrgyár és Kereskedelmi Kft., majd a cég 1992-ben átalakult nyílt részvénytársasággá. Mire 2004-ben Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, a gyárépületeket már teljesen felújították, és napjainkban a megszólalásig úgy néznek ki, mint annak idején.
Majd 2008-ban nagy generációváltás következett: Zwack Péter közel húsz év után átadta a stafétabotot a család következő generációjának. Fia, Zwack Sándor az igazgatóság elnöke, lánya, Zwack Izabella az igazgatóság tagja lett, így a családi hagyomány immár a hatodik generációval napjainkban is folytatódik.
Az Unicum Ház érdekességei
A Soroksári út és Dandár utca sarki patinás épületbe belépve a látogatót a százados falak közötti történelem levegője csapja meg.
A vörös téglák azonban már a legfejlettebb gyógynövény kivonatolási és lepárlási technológiát rejtik, ami egy vezetett sétával megismerhető. Első utunk a vetítőbe visz, ahol megtekinthetünk egy 20 perces filmet a Zwack család és a gyár regényes történetéről.
A Múzeum kiállítóterében a több mint 220 éves titkos recepten alapuló gyógynövénylikőr, az Unicum történetét ismerhettük meg, különlegesebbnél különlegesebb palackokat láthattunk. A muzeális tárgyak között olyan érdekességek is szerepelnek, mint a legrégebbi Unicumos palack,
az első világháború idejéről származó különleges képeslap, Ady Endre Mylittához, Zwack Péter nagynénjéhez írott versei, svéd útlevél, amelyet annak idején Raoul Wallenberg állíttatott ki Zwack Péter számára. A gyár korábbi dolgozóinak féltve őrzött ereklyéi mellett feltűnnek a rendszerváltozás éveinek tárgyai is.
A galérián egyedülálló gyűjtemény sorakozik a vitrinekben, a 17 ezer féldecis mini üveg mind különböző italt tartalmaz.
Az „Unicum Szíve”
A régi lepárló épülete 1892-ben épült, azóta itt készül az Unicum, ezért is hívják az „Unicum Szívének”. Ezt a patinás, borostyánnal befuttatott épületet
korabeli fényképek alapján újították fel, itt a látogatók megcsodálhatják a százötven évnél is idősebb lepárló készüléket.
A tér közepén álló hordón számos illatos gyógynövényt tartalmazó tárlat, melyek akár az Unicum titkos receptjének alkotói is lehetnek. A falon sematikus ábra a lepárlási módszerről, gyártási technológiáról.
A Soroksári út alá nyúló pince
A lepárlóból a pincébe vezetnek a lépcsők, ahol 513 tölgyfahordó áll glédában a folyosókon. A 17 ezer literes óriás 1937-ben készült, benne 6 hónapig érlelődik az Unicum.
A látogatók itt megkóstolhatják az eredeti Unicumot és az aszalt szilvaágyon érlelt Unicum Szilvát is egyenesen a hordókból csapolva. A szilvás újdonságban két magyar specialitást egyesítettek: a Magyarországon őshonos gyümölcsöt, a szilvát és az Unicumot. Az ital egyedi ízét és bársonyosságát a kiváló minőségű, kíméletesen szárított, zamatos aszalt szilva adja.
Végül átsétálhatunk a látogatóközpont pompás üzletébe, ahol a polcok roskadoznak a Zwack gyár nemes italaitól és ajándéktárgyaitól.