Főoldal | Ausztria | Svájc | Németország | Svédcsavar | Sajtó cikkek | Turisztikai cikkek - PR cikkek | Interjúk | Saját Flickr Galéria

Málta - a sziget, amelyet meg fogsz szeretni

 

Amikor először jártam Máltán, két dolog fogott meg: az, hogy szinte minden este ropogtak-fénylettek valahol a tűzijátékok, a festák (ünnepek) elengedhetetlen kísérői, és hogy az asztalról soha nem hiányozhatott a nyúl, mint húsétel. A sárga sziklás homokkő-rengeteget már láttam fotókon, azt pedig elmondták a barátaink, hogy kocsit bérelni érdemes, csak éppen nem lesz könnyű megszokni, hogy a kormány a kocsi jobb oldalán van, emlékeként az angol gyarmati státusznak.

 

Jó a légi összeköttetés

A 17 évvel ezelőtti pár nap azért is belém rögződött, mert az egyik reggel azt láttuk, a középületeken és a szállodákon az angol zászlók félárbocra vannak eresztve, Lady Diana tragikus halála itt is sokakat megrázott. Akkor még lírával fizettünk – hol van az már, az euró járja itt is.

Egyre több magyar utazik manapság Máltára, hála az Air Malta jó légi összeköttetésének, a fapadosoknak, meg az aktív marketingnek: az utóbbi öt évben a magyar turisták száma 80 (!) százalékkal nőtt.  A három szigetből (Málta, Gozo éz Comino) álló ország mintegy 400.000 lakosára 2013-ban 1.582.000 turista jutott, akik átlagosan 8,1 éjszakát tartózkodtak Máltán. A növekedés az elmúlt években jelentős volt: 2011-ről 2012-re 2,25%-kal, míg 2012-ről 2013-ra 9,8%-kal nőtt az érkező külföldi turisták száma.

A szigetországról Magyarországon mindenkinek a máltai lovagok és a máltai szeretetszolgálat jut eszünkbe. Ebből annyit látunk majd viszont a három szigeten, de elsősorban Máltán és a zöldebb, falusiasabb Gozón, (Comino gyakorlatilag lakatlan) hogy lépten-nyomon erődökbe botlunk. A Budapest kétharmadának megfelelő területű, 400 ezer lakosú törpeállam mindig stratégiai pont volt a tenger, illetve az európai kontinens felé vezető képzeletbeli országúton. Ispotályos rendnek számított az itteni, a harcokban résztvevők – persze, ha túlélték a küzdelmet – ápolásra számíthattak. Ebből a karitatív szemléletből is ered a szeretetszolgálat működtetésének elve.

A Szent János társkatedrális a Caravaggio képpel kihagyhatatlan látnivaló, akárcsak a kikötő, az Upper Barakka Garden, a Valletta Water Front, vagy a több ezer éves hatalmas sziklaszentélyek - talán templomok?  - amelyek idősebbek, mint a piramisok vagy Stonehenge, és jobb állapotban is maradtak fenn. Ma már sejtjük, hogyan voltak képesek az akkori technikával 20 tonnás köveket megmozgatni, de a látvány így is különleges.


 

Finomak az antipastik

A máltai gasztronómia – akárcsak a nyelv - izgalmas keveréke az arabnak, az olasznak és az angolnak. Az előételek olasz hatást mutatnak – olívabogyók, szárított paradicsomok, borsos, érett kecskesajtok, balzsamecetes, olívás mártogatósok - nagyon finom kenyerekkel. A fő ételek a különféle húsok, nem túl erősen fűszerezve. Kedvelt zöldség a cukkini, a karfiol. A nyúl – a fenek – nemzeti étel, de találni az étlapon bárányt, fürjet (!) sőt, lovat is.

Festői látványt nyújtanak élőben a halpiacon a tenger gyümölcsei, amelyeket így soha nem látunk viszont a hazai szupermarketek mélyhűtőiben.

 

George nemcsak főzni tud

A magyarországi Máltai Idegenforgalmi Képviselet által szervezett study touron  az egyik legizgalmasabb program az volt, hogy főzni tanítottak bennünket, máltai módra. Az egyik híres, főzőshow-kat vezető máltai séf, George Borg tartott csoportunk tagjainak főzőleckét egy jókora farmon, de előtte, ahogy kell, együtt vásároltunk be az egyik kis helyi piacon. Utána elmentünk az egyik legjobb pékségbe, majd a séf kedvenc henteséhez. Megtanultuk elkészíteni a ricottaszerű túróval töltött leveles tészta itteni egyik borsos-szaftos változatát, miközben már pirult a sütőben a nyúlpecsenye, és bugyogott a tintahal ragu.

Érdekes, hogy az egész szigeten a köves sziklák közötti kis földdarabokon vadon nőnek a különböző zöldfűszerek – mint a vadkakukkfű, a babérlevél, a kapor vagy a kapribogyó – a húsos fogások legtöbbjében mégsem éreztem friss aromájukat.

 


Angolos steaktől a rántott sajtig

A marhahús az angolok miatt is kihagyhatatlan az étlapról, kiváló rib eye steakek és angusok tűnnek fel a tányérokon, érlelve, puhán és jól átsütve, vagy éppen kevésbé – azaz, úgy, ahogy kérjük.

A tenger gyümölcsei tésztával párosítások megannyi válfaja igen népszerű, akárcsak a pizza, amelyek egyértelműen olasz hatást tükröznek. Lehet látni McDonalds-ot is.

A vegetáriánusok itt kedvükre rendelhetnek az étlapról – érdekes a karfiolos rántottára emlékeztető egyik fogás, akárcsak a fekete kalamáris rizottó, vagy a rántott sajt, de nem olyan „unottan” elkészítve, ahogyan ez nálunk szokás.

Az édességek terén az olasz mellett az arab hatás érvényesül. A cassata siciliana osztrák-magyar tortaszeletre emlékeztet, kivéve élénk zöldes-türkiz marcipánbevonatát. A olasz panna cotta itt izgalmas, szárított bazsalikomos szórással érkezik. A fagylalt finom, de nem olyan „fontos”, mint Olaszországban. De azért, aki fagylaltot kér eperrel és tejszínhabbal, az biztosra megy, de jól jár. Az édességek ízvilága egyértelműen arabos hatást tükröz: a datolya, a szezámmag paszta, a füge, a méz miatt.

 


A pastizzi kihagyhatatlan

Megszokott időtöltés egy pastizzi és egy kávé mellett üldögélni. A pastizzi ricottás-borsós, és még ki tudja milyen töltelékes, kisebb-nagyobb, leveles tésztás, töltött batyu. Kisebb változatai édes formában is finomak.

Az italfélék közül a legnépszerűbb a bor, de nem csinálnak belőle nagy ügyet. A pincér szinte kéretlenül hozza a hús, citromos vizet, meg a fehér és vörösbort, bár nincs ebben az igyekezetben valamiféle sommelier szakképzettségnek még a látszata sem. Ez a fajta lezserség hatja át a szőlőművelést is: amint a buszból látom, nem kacsolnak, nem kötöznek, így is nagyon finomak, édesek lesznek a szőlőszemek.

A sör is fogy, de nem annyira nagy szám, a Cisk könnyű, kellemes, érdemes megkóstolni. Nemzeti üdítőitalnak számít a Kinnie, a fanyar-narancsos-tonikos-gyömbéres zamatú ital - hidegen igen jól oltja a szomjat.

 


Palazzo-kból panziók

Málta fővárosa, Valletta 2018-ra elnyerte Európa Kulturális Fővárosa címet és folyamatosan készülnek erre a nagy eseményre. Már most épülnek a különféle kulturális projektek, nyílnak a kis palazzo-apartmanok, panziók, boutique hotelek, hogy a növekvő keresletet ki tudják szolgálni, hiszen a budai vár területével összemérhető főváros, Valletta eddig nem bővelkedett szálláshelyekben.

A turisták közül a németek, az olaszok, a svédek, a franciák hűséges vendégek, nem beszélve az angolokról, akik szinte otthon érzik magukat. A kelet-közép-európaiak közül sokan jönnek Csehországból, természetesen Oroszországból és a magyarok száma is egyre nő.

Írta: Dr. Elek Lenke

Fotó: http://www.visitmalta.com



Größere Kartenansicht

Vissza » Újdonságok

 

A cikk ajánlása!


Aktív rovatok



Szakmai partnereknek



Hasznos linkek



Iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre:
Név:
E-mail cím:

Adatait bizalmasan kezeljük, más részére nem adjuk át!







All right reserved: www.aktivpihenes.hu | Honlapkészítés - XLS.HU -
Ranking-Hits