Időtlen luxus az újranyitó Anna Grand Hotelben

Időtlen luxus az újranyitó Anna Grand Hotelben

Időtlen luxus az újranyitó Anna Grand Hotelben

 

 

Szerző/Fotók: Kovács Ildikó

 

Balatonfüred mindig is az előkelő magyar fürdővárosok közé tartozott, a 19. század elejétől kedvelt helyszíne a kikapcsolódni vágyóknak. Az Anna Grand Hotel, korábban Anna Nagyszálló, amely 1786 óta a Balaton ikonikus épülete és az Anna-báloknak is rendre otthont adott, idén visszanyerte régi fényét.

 

 

 

A hotel átalakításának legnagyobb kihívása a műemléképület adottságainak megtartása, és a belső terek modern, luxuskörnyezetbe való áthelyezése volt. Az Anna Grand 105 szobájának alapterülete változtathatatlan volt, a falakat nem lehetett elmozdítani, így elsősorban az átbútorozással nyertek több teret. Célként az időtállóság fogalmazódott meg az elegancia és a komfort mellett, így a felújítás során többnyire a homogén színek és felületek, természetes anyagok – márvány és fa – mellett döntöttek. Kovacsics Miklós tervező munkáját az újranyitás sajtóeseményén Farkas Dóra, a belső átalakítás koordinátora méltatta.

 

 

Az egész felújítás során – amelyet rekordidő alatt végeztek el – nagy hangsúlyt kapott a hazai szakágak foglalkoztatása. A közösségi terekben magyar fejlesztésű digitális tükröket helyeztek el, de a szobákban található fapanelek és gardróbok is hazai szakemberek munkáját dicsérik. Ezek az elemek olasz, spanyol, holland és német dizájnerbútorokkal kombinálva állnak össze harmonizáló egésszé, és simulnak bele a klasszikus környezetbe.

 

 

Bartos Balázs szállodaigazgató hatalmas szakmai kihívásnak és egyben megtiszteltetésnek tartja új pozícióját az Accent Hotels csoporton belül, az Anna Grand nagyköveteként pedig Epres Panni segíti a kommunikációt, aki a felújításban is aktív szerepet vállalt vendégcentrikus szemléletével. Neki köszönhető többek közt az egyenruhák, bizonyos illatok és kényelmi elemek kiválasztása.

 

 

A hotel szolgáltatásai már elérhetőek a nagyközönség számára. A séfek lehetőség szerint közeli őstermelőktől származó alapanyagokat használnak. Minden helyben készül, a saját pörkölésű kávékon kívül a cukrászdában megkóstolható például Jókai és Laborfalvi Róza, valamint Blaha Lujza kedvenc süteménye. Hamarosan a szállodában található Anna Spa is megnyitja kapuit.

 

 

Várhatóan jövőre látványkonyhás bisztróétterem nyílik, ahová már nemcsak a hotel vendégeit várják. Az 1800 fő befogadására képes rendezvényterek miatt a nyaralóvendégeken túl céges rendezvények és luxusesküvők megrendezésére is alkalmas helyszínné vált az Anna Grand.

(8230 Balatonfüred, Gyógy tér 1.)

https://annagrandhotel.hu

 

2023-08-11« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk