Ha nyugalomra vágysz, keress egy eldugott villát Bükkalján

Ha nyugalomra vágysz, keress egy eldugott villát Bükkalján

Ha nyugalomra vágysz, keress egy eldugott villát Bükkalján

 

 

Szerző: Barna Judit

Fotók: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Amikor Borsodgesztre érkeztünk, még nem tudtuk, hogy a Gyula városában megismert Nyári Katalin miként is kerülhetett a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kis faluba. Aztán a Villa Viridis napsütötte teraszán hallgattuk Katalinék kalandos történetét.

 

 

Kezdődött azzal, hogy Katalin és férje, Csiszér Árpád, Gyula város gasztronómiai palettájának egyik fényes csillagát, a Patrióta kisvendéglőt vezették. A családi vállalkozás 2008 őszén kezdett szárnyalásba, 7 évvel később pedig az év feltörekvő éttermének járó díjat is megkapták a Gault&Millaut értékelése alapján. Az éttermet frekventált helyen, a sétálóutca és a gyulai vár között működtették, ahol jó előre ajánlott volt asztalt foglalni. A belső teret tudatosan formálták elegáns, de marasztaló közeggé, ahol a belépők tényleg úgy érezhették, hogy élményt is kapnak a finom falatok mellé. Mígnem a házaspár gondolt egy nagyot, és a nyüzsgő fürdővárost maguk mögött hagyva, a nyár közepén átköltöztek a 300 fős csendes lakófaluba, Borsodgesztre.

  

 

Békésből Borsodba - bátor döntéssel

Azóta a madárcsicsergős környezetben álló kis hotel neve kibővült a Patriótával, így ezúttal már Villa Viridis és a Patrióta-t keresse az érdeklődő. A szálláshely és étterem új honlapján egyre csak gyűlnek a dicsérő bejegyzések: „A masterlevesért és a marhapofáért a világ végére is elmegyünk”, „Minőségi vendéglátás gyönyörű környezetben” és „Dézsafürdő a fák lombjai alatt, feletted a csillagos égbolt, vagy csak heverészés a hintaágyban.”

  

 

A vendégek néhány jelzője már meg is adta az alaphangot ahhoz, hogy a tulajdonosokat, Magyar Csillát és férjét, Györgyöt is szóra bírjuk: „Új szintet léptünk a gasztronómiában egy igazán családias szálláshely hangulatával- mondja Csilla. 2023 nyarától a Gault&Millaut különdíjas és Dining Guide TOP100-as Patrióta a bükki Villa Viridis-ben velünk együtt folytatja.”

A tulajdonosok régi álma vált valóra, amikor tizenhárom évnyi külföldi életüket és karrierjüket feladva megnyitották a Villa Viridist 2019 nyarán. Egy olyan szállás- és vendéglátóhelyet képzeltek el megvalósítani, ami ötvözi a természet iránti szeretetüket, a minőség iránti elkötelezettségüket, és egyúttal tükrözi a haladó szellemiségüket.

  

 

Távol a városok zajától

A minihotel a Bükki Nemzeti Park kapujában, mindössze 5 szobával várja a kompromisszumok nélküli pihenésre, aktív kikapcsolódásra és kiváló gasztronómiára vágyókat. A faluszéli helyszín ideális kiindulópont szinte az egész észak-kelet-magyarországi régió bebarangolásához. Legyen szó egy pár meghitt hosszú hétvégéjéről, gyerekesek egész hetes családi nyaralásáról, vagy egy baráti társaság születésnapi ünnepléséről.

  

 

A természet közelségét egyre inkább kereső céges csapatépítők körében is népszerű a villa. Gyuri vadregényes, applikációval követhető kirándulásokat ajánl a Bükkalja szépséges vidékén. A résztvevők igazán összekovácsolódhatnak, például egy bükki csúcsokat összefűző, lélegzetállító kilátásban gazdag túra alkalmával. A bátraknak a vezetett overallos barlangfelfedezések nyújtanak életre szóló élményt. A Kaptárkövek, a Szoros-Kőporos szurdok, az Suba-lyuk ősember barlang, akár a villától bérelhető e-kerékpárokkal is megközelíthető, de autóval is könnyen elérhető a hosszabb kirándulásokhoz kevésbé szokott vendégeknek. Gyuri a terepfutóknak rövid, könnyű és nehezített útvonalakat is tervez. Ezek közt található például a helyi pincesort és mezőket lefedő rövid táv, a Villa Viridis „bakancslistás” 32 km-es Bükkszentkereszt-kihívása, vagy a Répáshutát összefüggő erdős területen megközelítő, majd a bükkaljai falvakon-mezőkön át visszatérő 60 km-es táv.

Esti leeresztésnek pedig az autentikus, fával fűtött finn szauna és dézsafürdő ajánlkozik, vagy egy kisfröccs a helyi pincesoron, stand-up komikusnak is beillő borásszal. A szőlőtermesztés hagyománya mára kicsit csökkent, de még mindig sok helyi lakó, illetve több vidékről idejáró foglalkozik borászattal.

 

 

Igazi csemege egy séta a borsodgeszti kis hidak feltérképezésére és fotózására. A település főutcáján, a Geszti-patakon átívelő, egyedi építésű boltíves hidak találhatók, melyek jellegzetes arculatot kölcsönöznek a falunak.

 

 

Az aktív pihenést kedvelők számára kellemes élményt nyújtanak az eldugott, barátságos kis villa belső terei is. A szobák és fürdőszobák tágasak, nagy méretű nyílászárókkal, tömörfa bútorokkal és padlóval, az ágyakban hipoallergén matracokkal. A franciaágyas, földszintes szobákból kiléphetnek a vendégek egy kis intim teraszra, ahol egy langyos nyáresten jól esik a borozgatás, és a reggeli is kérhető ide.

 

      

     

 

Az egész villa belső hangulata a bézs alapszínekkel a nyugalmat árasztja, csak a közösségi tér napsárga fotelje tűnik ki a maga optimista sugárzásával.

  

 

Az emeleten az óriási, zölddel körülölelt tetőterasz nyújt térélményt a vacsorához és esti borozásokhoz, baglyok és csillagok megfigyeléséhez.

  

 

A villa kertészének gondos keze munkája is jól látszik; szeptember végén még nyílnak a kerti virágok, minden növény javában zöldül, a párás, bükki időjárás miatt. Megpihenhet a látogató a dombon a függőágyban, hallgathatja a szarvasbőgést a dézsából, vagy épp ellazulhat a fa tüzelésű szaunaházban.

 

 

Most hagyjuk el a Villa Viridis és a Patrióta-t, üljünk be egy strapabíró autóba, mert Borsodgesztről Répáshutára, a Bükki Nemzeti Parki Csillagdába látogatunk az erdei úton. A csillagvizsgálásból visszatérünk a villa gasztronómiájára még egy írással, mert Nyári Kati és férje olyat alkotnak itt, ami a vendégeknek maradandó kulináris élményt nyújt.

További információ: www.villaviridis.hu

 

2023-10-10« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk