Kevesen kattintanak hirdetésre

Kevesen kattintanak hirdetésre

Kevesen kattintanak hirdetésre

Leegyszerűsítés a kattintás alapú vásárlás

A CEMP kutatása szerint a felhasználóknak mindössze töredéke kattint a hirdetésekre, s nem is a kereskedelmileg legértékesebb fogyasztók.

A hirdetésekkel találkozó 15 évnél idősebb hazai netezők kétharmada egyáltalán nem kattint display hirdetésekre - derül ki a CEMP Kattintó Klikk elnevezésű kutatásából, amely azt vizsgálta, hogy mennyiben szakmai és segíti a hirdetői célok elérését az a gyakorlat, hogy display hirdetéseket szinte kizárólag CT (átkattintás) alapon vásárolnak a piacon.



Az eredmények szerint a kattintások 64 százalékáért a hirdetésekkel találkozó felhasználók mindössze 10 százaléka felel. Ráadásul a gyakran kattintók között sok a kereskedelmileg kevésbé vonzó fogyasztó, azaz a vásárlóerővel még/már nem rendelkező nagyon fiatalok és nagyon idősek, illetve az alacsonyabb végzettségűek vagy Esomar státuszúak.

A kevés kattintó közel fele egy hónapban csak egy alkalommal kattint hirdetésre, azaz csupán egyetlen kiadvány egyetlen kampányának valamely kreatívjára reagál ilyen módon. Eközben viszont a hirdetések által elviekben megcélzott fogyasztók egy sor tranzakciót végeznek, részben a látott (de esetleg nem kattintott) display hirdetések hatására is.

A CEMP szerint a CT alapú vásárlás kizárólagossága nyomán egyrészt öncéllá vált maga a kattintás, mikor hirdetői szempontból értelmezhető cél inkább az imázsépítés vagy a direkt válasz lehet, de semmiképpen sem a kattintás. Másrészt a médiás szakemberek szerint így olyan mutatóhoz kötik a bevételeket, amely nincs összefüggésben a hirdető valódi céljaival.

Ráadásul a kattintásra hajlamosak sok esetben olyanok, akik nem célcsoportjai a hirdetéseknek. Tehát a rájuk optimalizált modell torzításhoz vezet. A kereskedelmileg fontos célcsoportok esetében a havi 3 vagy több alkalommal kattintók aránya 10% alatti, az 5 vagy több alkalommal kattintóké pedig legfeljebb 3-4%-os - áll a kutatásban.

A CT modell a keresők világából érkezett a display szegmensbe, ugyanakkor egyre többen kérdőjelezik meg e körben a használhatóságát. Display hirdetésnek a bannerek, a layerek, a szponzorációk, illetve a - nem liciten alapuló - képes-szöveges és szöveges hirdetések számítanak. Ezen formátumok alkalmazásánál ugyanakkor gyakran imázsépítési célok érvényesülnek elvileg, ami viszont nem kattintással mérhető.

Megkérdeztük Ihász Ingridet, a kutatást jegyző CEMP sales support vezetőjét, hogy az eredményekre alapozva terveznek-e változtatásokat, esetleg hirdetési formátumaik kibővítését. Részleteket nem mondott, azt ugyanakkor jelezte: számítani lehet új formátumokra, amelyek alternatívát jelenthetnek a mostani, "mindent CT alapon" modellhez képest. Ezen a CEMP munkatársai - s feltehetőleg az online piac más médiaoldali szereplői is - folyamatosan dolgoznak. A piaci szemléletváltáshoz összefogás szükséges, tette hozzá. (Ingrid a Rabbitblogon korábban foglalkozott már a kérdéssel, egy IAB kutatás kapcsán.)

A kutatásról

A Kattintó Klikk kutatás a gemiusProfileEffect kutatás módszertana szerint készült vizsgálat, melynek során 2010 májusában a Gemius médiaoldali (AdOcean) és ügynökségi (DirectEffect) adserveréből kiszolgált összes kampányt vizsgálták. A vizsgált hónapban futó hirdetések lefedték a 15 évnél idősebb, belföldi internetező közönség 96 százalékát. A teljes internetre vonatkozóan 876 kampány szolgált a kutatás alapjául.


Forrás: Médiainfó

fotó:ctphonehome.com


Az igények változnak. Haladjon a kor igényeivel!

Ajánlatát, szolgáltatását sablonos reklám helyett közkedveltebb, olvasmányos formában a potenciális utazóközönség felé népszerűsítheti!

Tudta, hogy szerkesztőségünk belföldön a második olyan cég, ahol többnyelvű éves turisztikai sajtógondozást vehet igénybe?

Miért válassza turisztikai sajtógondozás szolgáltatásunkat?

- igényes magyar-német média megjelenések
- rendszeres publikálás aktualitásairól
- többféle médiafelületen rendszeres népszerűsítés
- tematikus cikkeinkben kedvezményes megjelenés
- programajánlónkban díjtalan megjelenés
- folyamatos piaci jelenlét
- nagyobb ismertség


+ Megelőzheti versenytársait, akik még
a hagyományos reklámban gondolkodnak

 

„Aktívpihenés” & „Aktiveurlaubszeit” Turisztikai Szerkesztőség
Sajtógondozás - PR tevékenység - Online népszerűsítés
 
Tel: +4915788514410, +36/20/520-4635, +36/20/3933-504
E-Mail: kontakt@aktivpihenes.hu , info@aktivpihenes.hu

 


2012-01-29« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk