Lucia 2018

Lucia 2018

Lucia 2018

 Fotó: pixabay

 

Az egyik legkedvesebb svéd ünnep a december 13-i Lucia-nap, amely ma már elsősorban a gyerekeknek okoz örömöt, de szívvel-lélekkel részt vesznek benne a felnőttek is, elsősorban a szülők, akik feldíszítik a helyiséget, előkészítik a fehér ruhákat, a csillagokat, a gyertyákat, vagy éppenséggel ők maguk vezénylik a gyerekkórust, amely ilyenkor karácsonyi dalokat ad elő.

 

Koszorúk, csillagok, gyertyák

Luca napján, a fény ünnepén, az év 347. napján, veszi kezdetét a karácsonyi időszak. December 13. reggelén a család legidősebb lánygyermeke kel fel a legkorábban. Fehér lepelszerű ruhát ölt magára, örökzöldekből font koszorút illeszt a fejére, és szintén fehérbe öltözött testvérei kíséretében kávét, valamint péksüteményt visz be a még ágyban fekvő, gyerekeikre váró szülőknek. A fiútestvérek csillagokat, míg a lányok égő gyertyákat tartanak a kezükben.

December 13. nem csak a családi fészeknek, hanem a svéd egyházi szertartásoknak is szerves részét képezi. A Lucia történet elmesélése általában a templomok falain belül is a fiatalokra, illetve gyerekekre vár.  A kiválasztott Lucia a hagyományos fehér jelmezben, eredeti tradíció szerint 7 égő gyertyával ellátott koszorúval a fején vonul végig, jelképezve ezzel a fényhozó alakját. Ma már egyébként modern és biztonságosabb elektromos gyertyák váltják fel az     igaziakat – olvashatjuk a Skandináv Ház weboldalán.

A svédek – többnyire a nagykövetség vezényletével - világszerte megünneplik ezt a napot, természetesen Magyarországon is. A Brody House-ban szervezett ünnepen a nagykövet, Niclas Trouvé, a nagykövet-helyettes, Katarina Szécsi Åsbrink, valamint munkatársain kívül elsősorban a Magyarországon működő skandináv nagykövetségek tisztségviselői, a svéd cégek alkalmazottai, azok gyerekei, valamint e cégek partnerei és a magyar-svéd kapcsolatot évek óta ápolók vettek részt.

A főszereplők természetesen a gyerekek voltak, akik számára afféle belső játszóházat rendeztek be. A kis fehér zacskókba adagolt színes cukorkák, amelyeket a svéd gyerekek kapnak ilyenkor, szintén svéd szokásról árulkodnak. Egyébként errefelé nem divat nyakra-főre édességet enni, a gyerekek többnyire csak szombaton kapnak – vagy inkább kaptak régen – csokoládét, hogy ne hízzanak el és ne romoljon el a foguk.

Minden olyan volt, mint fenn Északon – no persze, egy csipetnyi magyar behatással.

 

Hagyomány és praktikum

Itt volt mindjárt a helyszín. A nagykövetség a Vörösmarty utcában lévő régi belvárosi házat bérelte ki az eseményre, amely most a Brody House nevet viseli, és előkelő, zárt magánklub egyébként. Afféle cool hely. Az épület szándékosan nem lett teljesen rendbe hozva, csak annyira, hogy kényelmesebb, komfortosabb legyen, de közben megmutassa 120 éves hajdani szépségét, például a bejáratnál a cementlappal kirakott Üdvözlégy! köszöntést.

 Fotó: Elek Lenke

 

A lépcsőházak, a gangok mind-mind karácsonyi pompában tündököltek. A régi falak, kovácsoltvas korlátok és bútorok, az ultramodern bár és a világ legnagyobb lakberendezési áruházának dekorációja kellemes összhangot árasztott. A házat kívülről ez alkalomból fényfestéssel dekorálták, a falra vetített figurák tipikusan hosszú fehér ruhába öltöztetett, kezükben gyertyát tartó svéd leányalakok voltak.

Mindehhez az enni és innivalókat szintén a svéd gigalakberendezési vállalat szolgáltatta, nem hiányzott a glögg, és a kekszek, amelyeket sokszor belemártogatnak, sőt, a bort mazsolával és szeletelt mandulával szórják meg, amivel mifelénk nem szokás gazdagítani e fűszeres italt. Jellemző, praktikus részlet: a forralt bor papírpoharára egy külön erre a célra barna hullámpapírból készített kis papírszalagot húznak, hogy ne legyen kellemetlenül forró az ital a kezünknek. Az emlékül eltehető papírszalagra pedig rá van írva: Lucia 2018.

A lazacos falatkák, a köttbullarok, azaz húsgombócok, az úgynevezett téli üdítő mind tipikus svéd termék. Nem hiányzott Luca macskája, azaz Lussekatt sem.

 

Lussekatt, azaz Luca macskája

Ilyenkor a legjellemzőbb sütemény a Lussekatt, azaz Luca macskája nevet viseli. Többnyire S alakban feltekert, a bronzkori skandináv művészetet idéző, mazsolás briósról van szó.

 

Fotó: pixabay

 

Nézzük, mi is kell a lussekatthoz. 15 deka vaj, fél liter tej, 5 dkg friss élesztő, fél csésze cukor, 2 tojás, 6 csésze liszt, fél teáskanál só, mazsola.  A sütőt előmelegítik 220  C fokra. a vajat megolvasztják, hozzá adják a tejet, és kézmelegre, azaz 37 C fokra melegítik. Az élesztőt elkeverik kevés tejben. A sáfrányt mozsárban összezúzzák, vagy langyos tejben áztatják. A tejet, az élesztőt, a sáfrányt, cukrot, felvert tojást, sót és a mazsolát elkeverik a liszt nagy részével, és addig gyúrják, míg az edény falától elválik. Ha szükséges, még adnak hozzá lisztet. A tésztát liszttel megszórják, konyharuhával letakarják, kétszeresére kelesztik. A megkelt, könnyű, rugalmas tésztából enyhén lisztezett gyúródeszkán dupla csigára feltekert S alakú süteményt formálnak, Hagyják ismét megkelni.

Tojással megkenik, mazsolaszemmel díszítik. Tíz percig sütik.

Írta:Elek Lenke

2018-12-16« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk