A bankettek bankettje

A bankettek bankettje

A bankettek bankettje

 

Idén is nagy várakozás előzte meg Svédországban – és világszerte - a Nobel-díjak átadását. Már október végén tudni lehet, kik kapják a világ legnagyobb tekintélyű díjait, de azért érdemes felidézni: a 2014. év Nobel díjasai: az orvosi: John O´Keefe, és a norvég házaspár May-Britt és Edvard Moser. Több mint száz éve nem kapta meg egy házaspár e kitüntetést egyszerre. A fizikait három japán kutató: Isamu Akasaki, Hiroshi Amano és Shuji Nakamura vihette haza, a kémiait Eric Betzig, Stefan Hell és W.E. Moerner. Az irodalmit a francia Patrick Modiano érdemelte ki. A közgazdaságit a francia Jean Tirole. Ezt a díjat 1969-ben alapították. A Nobel Béke Díjban idén:Kailash Satyarthi és Malala Yousafzai részesült. A Nobel Béke Díjat mindig Oslóban adják át, egy időben a stockholmi ünnepséggel.

 

 

A díjazottak családjukkal érkeznek

A Nobel díjakat minden évben Alfred Nobel halála napján, december 10-én adja át a svéd király. A díjazottak pár nappal az emlékezetes esemény előtt érkeznek Stockholmba, családjukkal együtt, és egy hétig maradnak a svéd fővárosban. Ezt nevezik Nobel-hétnek, ilyenkor a díjazottaké a fő szerep: előadásokat szoktak tartani, fellépnek a svéd TV-ben és iskolákat látogatnak. Minden Nobel-díjas 15 vendéget hozhat magával, akik Svédország legelőkelőbb szállodájában, a Grand Hotel-ben laknak

A díjakat december 10-én délután fél ötkor a stockholmi koncert házban (Stockholms Konserthus) adta át a svéd király. A királyi család hagyományosan részt vesz az ünnepségen. Este hétkor kezdődik általában a díszvacsora, amit a stockholmi városházán tartanak, az úgynevezett kék teremben. Pohárköszöntők és egy rövid táncműsor előzi meg a fogások feltálalását: idén a Svéd Királyi Balett tagjai léptek fel.

 

 

Szarvaspecsenye, tarisznyarák, kék málna, rózsákkal

A vacsorát – amely Svédországban az év kulináris „vizsgájának” számít – az idén a 2012-ben gasztronómiai olimpiát nyert Klas Lindberg és Daniel Roos szakácsok komponálták. A menü olyan titkos, hogy még a király sem tudja előre, miből áll majd. Az ételt 43 szakács készíti elő, főzi, süti, négy napon keresztül. Az ételek sorát idén karfiol leves nyitotta, tarisznyarákkal, zöldborsóval és citrommal savanyított karfiollal.

A főétel szarvaspecsenye, sóval sütött sárga céklával, sárgarépával, füstölt gyöngyhagymával és krumplipürével, a desszert pedig sáfrányos pannacotta, kék málna moousse-szal és fagylalttal,  Gotland szigetéről. A menünek tükröznie kell a svéd gasztronómia hagyományos alapanyagait, egyben a legújabb gasztronómiai trendeket.  Minden évben másfajta élő virág díszíti az asztalokat, más témát megelevenítve, idén Stockholm hídjait szimbolizálták a piros és rózsaszín, hortenzia és rózsa kompozíciók. A virágokat San Remóból hozatják, mivel ott lakott egy ideig Alfred Nobel.

 

 

Az étkészlet is különleges

A Nobel étkészletek darabjai közül 7000 darab porcelán, 5400 pohár és tízezer evőeszköz várta, hogy az asztalokra kerüljön. A zöld, kék és sárga színnel díszített tányérok arany szegélyűek, a színeknek szimbolikus jelentőségük van: a tengert, Svédország erdőrengetegét, a déli régiók napsütötte tájait idézik.

Minden decemberben 1300 embert hívnak meg a december 10-i Nobel-díj kiosztás díszvacsorájára, amelyre a stockholmi városháza kék termében kerül sor. Közöttük vannak a királyi család és a kormány tagjai, híres politikusok, a díjazottak vendégei, a Nobel-bizottság tagjai, írók és kulturális személyiségek, az elmúlt években Nobel-díjjal kitüntetettek, valamint 200 egyetemi hallgató, akiket nagyon sok jelentkező közül választanak ki.

 

 

Divatgála és királyi bemutatás

A díjátadást és a díszvacsorát egész este vetíti a svéd állami televízió, öt órás műsoridőben. Sokan hasonlították már ezt az adást a középkori nyilvános királyi vacsorákhoz. Akkor is sokan voltak kíváncsiak arra, mit és hogyan étkeznek a híres emberek és a királyi család tagjai. Számos nő (köztük sok divattervező) azért is nézi az adást, mert szeretnék tudni, milyen estélyi ruhában jelennek meg a királyi család tagja,i és hogy milyen ékszereket viselnek. A svéd királyi család tagjai – támogatandó a „hazai ipart” - próbálják országuk divattervezőit előnyben részesíteni.

 

Türkizkék estélyi ruha, zafírokkal

Az idén Szilvia királyné gyöngyhímzéses, türkizkék estélyi ruhában jelent meg, melyhez hatalmas zafirokkal díszített ékszerkollekciót választott. A trónörökös, Victoria élénk piros, vállpánt nélküli taft estélyit viselt. Először jelent meg hivatalosan a 30 éves Sofia Hellqvist, aki júniusban fog hozzámenni Carl Philip herceghez, a király fiához. Mivel most már jegyesek, így ő is meg lett híva erre a díszvacsorára. A hölggyel kapcsolatban több svédnek aggályai voltak, ugyanis a svéd tévé egyik valósághowjában szerepelt. Azon már senki nem akadt fenn, hogy nem arisztokrata származású menyasszonyról van szó, hiszen Viktória királykisasszony férje is „civil”.

Írta: Dr.Elek Lenke

Fotó: http://www.nobelprize.org

2014-12-21« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk