Hangszert a kézbe - indul a hatodik évad

Hangszert a kézbe - indul a hatodik évad

Hangszert a kézbe - indul a hatodik évad

 

 

Szerző/ Fotó: Takács Erzsébet

 

Hatodik évadát kezdi a Hangszert a kézbe utazó interaktív kiállítás, amelyre 2017 óta 58 alkalommal 120 ezren voltak kíváncsiak. Az új évad szeptember 8-án, Martonvásáron indul, ahol a Fülesbagoly Fesztivál részeként lesz kipróbálható a hét szekció mintegy száznegyven hangszere és zenei eszköze.

 

A tanév végével, június közepén a Hangszert a kézbe előző évada is véget ért. A Dombóvári Kulturális Szolgáltató Központban három nap alatt közel kétezren próbálták ki a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) tagjai által összeállított hangszer- és hangtechnikai eszközparkot. Mindez egyben azt is jelentette, hogy a 2017 februárjában indult sorozat ötödik szezonjának a végére a kiállítás 44 településre 58 alkalommal jutott el, a 229 kiállítási nap alatt pedig közel 120 ezren voltak kíváncsiak a kiállított hangszerekre. A gitár, basszusgitár, ütősök, billentyűsok, ének és hangtechnika, világ- és népzene valamint stúdiótechnikai szekciókból álló kiállítás megvalósítását az NKA Hangfoglaló Programja eddig hát pályázat révén mintegy 300 millió forinttal támogatta.

 

 

Az NKA pályázatának köszönhetően 2022. szeptember 8-án, a 230. kiállítási nappal útjára indulhat a Hangszert a kézbe programsorozat hetedig évada. A covid miatti kihagyás után nagysikerrel megrendezett tavaly szeptemberi, martonvásári kiállítás alapján a szervezők úgy döntöttek, hogy idén is elfogadják a település és a Fülesbagoly Fesztivál szervezőinek invitálását, így szeptember 8. és 10. között a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban lesz kipróbálható a mintegy 140 hangszer és eszköz. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően délelőttönként rendhagyó énekórák is várják a látogatókat, akik minden nap 8 és 18 óra között, zenetanárok és zenészek segítségével próbálhatják ki a hangszereket.

Az NKA Hangfoglaló Program támogatásának és a HANOSZ tagságának köszönhetően ebben az évben még hat további helyszínre biztosan eljuthat a kiállítás. Törökszentmiklóson október 20. és 22. között, Szolnokon november 9. és 11. között lesznek kipróbálhatóak a hangszerek, amelyek novemberben Zalaegerszegre is eljutnak. A további három helyszín kiválasztása még folyamatban van, hiszen a szervezőknek immár nemcsak olyan települések közül kell választaniuk, ahová az elmúlt évadokban még nem jutott el a Hangszert a kézbe, de szép számmal vannak olyan városok is, amelyek második vagy harmadik alkalommal szeretnék ismét vendégül látni a programot.

 

2022-09-06« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk