A lónak négy lába van, mégsem szamár

A lónak négy lába van, mégsem szamár

A lónak négy lába van, mégsem szamár

                         Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Mert manapság erre is képesek rácsodálkozni a gyerekeink. A Martfű Termál SPA Gyógyászati Központ, Uszoda és Gyógyszállóban a kicsik számára nemcsak pancsoló van az uszodában, de július közepe óta az épület mellett lévő területen kialakítás alatt van kisállat simogató. Egyenlőre négy ló, három kecske,

 

                                Fotó: Bódi Ági

 

pulykák, libák, tyúkok és kakas is. Már ott vannak a nyuszik is. Kukucs Attila,

 

                                             Fotó: Bódi Ági

 

a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség tagjaként (Magyar Királyi Kassai V. Honvéd Huszárezred Nyíregyházi Osztálya) „igazolt át” Nyíregyházáról Martfűre családjával együtt. Itt kapott munkát ő és a család is, véleménye szerint fontos a felnövő nemzedék számára a huszár hagyományok újraélesztésének, fenntarthatóságának, megőrzésének szükségessége.

Fontos a hagyományok őrzése. Rohanó világunkban a technika fejlődése mellett fontosnak érezzük a Huszárság életének felvirágoztatását, megelevenedését. Éppen ezért fontos a hagyományőrzés, a felnövekvő generációknak tudniuk kell, hogyan éltek a huszárok, hogyan harcoltak, milyen értékeket képviseltek – mondta, miközben beöltözik „egyenruhájába”. Most még „csak” állatsimogató van,

 

                           Fotó: Bódi Ági

 

de a jelentkezők felülhetnek a lovakra is, mert úgy gondolja, hogy nem a négyszögbe kell megtanulni lovagolni, hanem először az állat szeretetét, gondozását kell megismerni, utána jöhet a komolyabb munka, például a tereplovaglás. Utánpótlása is van, egyik fia, Attila

 

                                              Fotó: Bódi Ági

 

már lovasoktatói és sportedzői képesítést szerzett. Terveket is sző, szürkemarhát és rackát is akar ide telepíteni, hogy az itt élő gyerekek közelről is megismerkedjenek az állatokkal. Ehhez segítséget nyújt majd az a pályázat, amelyet fiatal vállalkozóknak írtak ki, remélhetően sikerülni fog.

 

A Martfű Termál SPA Gyógyászati Központ, Uszoda és Gyógyszálló tulajdonosa, Tomasovszky László,

 

                           Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

a közelmúltbeli örvendetes változásokról beszámolva elmondta, Martfű Tisza parti, a Martfű Termál SPA-t is magában foglaló területe Országos gyógyhely minősítést kapott. Hivatalosan is elismerésre került az, amit eddig a szállóvendégek jóleső testi-lelki feltöltődésként érzékeltek néhány napi pihenést követően. Hiszen a mikroklíma, a levegő minősége, a nyugalom, és természet közvetlen közelsége

 

                        Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

mind gyógyító energiát áraszt. A rendkívül hatásos gyógyvízzel egyetemben ez a tényező is hozzájárul egy sikeres gyógykúrához.

 

                        Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

A gyógyszálló, illetve gyógyfürdő természetesen OEP támogatású gyógykezeléseket is végez.

 

                             Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

A szálloda vendégei bejelentkezhetnek víz alatti csoportos gyógytornára, iszappakolásra, víz alatti vízsugár masszázsra, medencés gyógyfürdőre, gyógymasszázsra. 18 év alattiak csoportos gyógyúszás keretében gyógyulhatnak, amely lehetőség a térségben hiánypótló, hiszen kevés helyen adott ezen gyógyítási forma de rendkívül sok fiatal szorulna a kezelésre.

                         Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Mégis hozzá kell ezekhez tenni, nyitni kell másfelé is, így született meg az állatsimogató ötlete, hogy szélesítse a fürdő és a szálloda turisztikai kínálatát. Felépült a karám, megérkeztek a lovak, már van állatsimogató, a horgásztó pedig várja a sporthorgászatot szeretőket. Több idegenforgalmi látványosság is kínálja magát a városban és környékén, és közkedvelt a fürdőben a havonta ismétlődő, szombati filmvetítéssel egybekötött fürdés.

 

                        Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Toma, ahogy hívják az ismerősök, nem olyan, hogy megáll egy ötletnél, alig valósult meg az egyik, máris itt a másik: az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (Séfklub) által meghirdetett „Magyarország étele 2018” kampányhoz szeretnének csatlakozni. Ha sikerül, akkor ez az étel is felkerül az étlapra. Az étel elkészítésénél fontos szempont volt,

 

                        Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

hogy a tradícióra, a hazai alapanyagok megjelenésére kerüljön hangsúly, egyben a magyar étkezési szokásoknak is megfeleljen, és értékesítési árát a szervezők országos szinten egységesen maximálták! „Büszke vagyok arra, hogy sok év után végre magyar alapanyagokból, magyar szaktudásra épülő és a magyar szürkeállomány által megalkotott receptúrák születtek. Hiszek abban, ha új receptúrákat hozunk létre, és azt éttermekben elterjesztjük, akkor az a gasztrokultúránk

 

                        Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

fejlesztésén felül turisztikai tényezővé is válhat" – ezt az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (Séfklub) vezetője mondta.

 

                        Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Ezzel ért egyet Szepesi Iván séf, klubtag is, aki néhány tanáccsal is erősíti majd Toma csapatát.

Írta: Bódi Ági

2018-07-27« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk