Főoldal | Ausztria | Svájc | Németország | Svédcsavar | Sajtó cikkek | Turisztikai cikkek - PR cikkek | Interjúk | Saját Flickr Galéria

Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében

Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében 

Aki szívesen barangol hazai tájakon, örömmel ismeri meg egy-egy település, vagy környék szépségeit, aki szeret maga is felfedezni itthoni kincseink közül egyet-egyet, azoknak ajánljuk körutunk állomásait, hiszen ahová a Magyar Újságíró Szövetség turisztikai és gasztronómiai szakosztályának néhány tagját meghívta a megyei turizmus fejlesztéséért dolgozó Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft., méltó a megtekintésre, az emlékezetes ott tartózkodásra.


Hajós

Valószínűleg mindenki látta már azt az Európában egyedülálló pincefaluról készült fotót, amely naptárban, újságokban, a nemzetközi médiában is sikert aratott. A Duna régi medrének törésvonalán, magától a településtől 3 kilométerre alakult ki az 1200 présház és borospince. Lősz talajba vájták ezeket kéziszerszámmal; a legrégebbi megmaradt 1840-ben épült. Mint Estók Mihályné Szalczer Erzsébet,


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


Hajós polgármestere elmondta, a XVIII. században a kalocsai érsek telepített ide katolikus németeket a Fekete erdő környékéről, akik magukkal hozták a szőlőművelés tudományát és a szőlővesszőket. Kékfrankost, Cabernet Francot és Sauvignont termesztenek ma már az egykori híres kadarka helyett.  A pincefalu


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


jellegzetesen rendezett, tiszta és vonzó képet nyújt az év minden szakában. Kedvelik a turisták, különösen a németek, hiszen nincs nyelvi korlát a kóstolgatás, beszélgetés során. Két nagy rendezvénnyel várják az ide látogatókat: a májusi Orbán nappal és az őszi szürettel. Ilyenkor színes programok, szakmai konferenciák, kézművesek, árusok mutatják be a sváb hagyományokat, fellép énekkar, néptáncosok, és természetesen fúvós zenekar. A sokáig alvó pincék lassan megtelnek élettel: a városi költségvetés támogatja a rendezvényeiket, itt vásárolt egy fogadónak szánt épületet, amelyet felújítanak. Ez látogatóközpont lesz, amelyhez egyedülállóan hatalmas pincerendszer is tartozik. Ugyancsak vettek szőlőültetvényeket, amelyeket közmunkával hasznosítanak, a szomszéd településekkel terméket cserélve, így lesz például a szőlőből sütőtök, az óvoda és iskola gyerekeinek örömére.

A kalocsai érsek nevéhez fűződik a város másik nevezetessége, az emeletes, barokk érseki kastély.


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


1739-ben épült, hosszú ideig gyermekintézmény volt. Állami tulajdonban van, felújítása megtörtént, a város kapta kezelésbe a gyönyörűen újra alkotott, és ezért nemzetközi elismerésben részesült barokk kerttel együtt. Napjainkban a kastély családi események, rendezvények helyszíne, és természetesen kiállításoknak is.


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


Itt látható a templomban elhelyezett csodatévő gótikus Madonna szobor másolata, a búcsújáró hely jellemző tartozékaival. A szobrot Bussenből hozták a sváb betelepülők, és hamar elterjedt tisztelete. Az emeleten az egykori érsek lakosztálya, kápolnája,


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


vendégszobái és a gyönyörű díszterem tekinthető meg. Az utóbbi falán látható az a négy hatalmas olajfestmény,


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


amelynek a sorsa borzolta kissé a hajósiak kedélyét. A Kalocsa-Kecskemét egyházmegye tulajdonában álló képekre, amelyek Mária Teréziát, férjét és szüleit ábrázolják, és kölcsön-megállapodás keretében maradhattak a kastélyban, igényt tartottak, ám mint megtudtuk, elálltak ettől, a képek maradhatnak továbbra is eredeti helyükön, ahová 1746-ban kerültek.


Soltvadkert

A település fontos pontja a megye turizmusának. 641 éves múltra tekinthet vissza. Miután Baden-Würtenbergből telepítettek ide svábokat, a gyökerek máig megmaradtak. A hagyomány szerint nem hoztak magukkal mást, mint szőlővesszőt vizes rongyba csavarva és a Bibliát. A szőlő nagy valószínűséggel az Ezerjó, a „Tausendgut” lehetett, amiről érdemes tudni, hogy a legalázatosabb fajta, mert térdelve kell gondozni, szüretelni – ismertette Lehoczki Ferenc polgármester.


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


Napjainkban 400 hektáron termesztenek szőlőt. Szerencsés helyzetben voltak, mert a tsz helyett itt szakszövetkezetek alakultak, vagyis a földek megmaradtak a tulajdonosok kezében, az értékesítés vált közössé. Így nem pusztult ki a helyiekben a vállalkozói szellem. Napjainkban Soltvadkert az ország legnagyobb hegyközsége, kiváló borászatokkal, amelyek különböző fontos díjakat, kitüntető címeket nyertek el. A fejlesztés középpontjában most a Vadkerti tó áll, amelyet a népnyelv Büdös tónak is hív kénes illata miatt. Itt lehetőség van horgászatra, rendezvények, bor-, és sörfesztiválok tartására, szüreti mulatságra. A 70 hektáros tó lehatárolt részén strand, kemping, vendéglátóhelyek és büfék üzemelnek. Terveik szerint öt ütemben TOP pályázati forrásból 50 millió forintért fogadóhelyiséget, napozóstéget, öltözőket építenek, napvitorlákat szerelnek fel, és különleges játszóteret a kisgyerekes családoknak. A továbbiakban lesz csúszdapark, fittness pálya, megújul a kemping vizesblokkja. 600 magánüdülő, több céges üdülő van, ám szeretnének egy négycsillagos szállodát is ide. A tó vízellátása biztosított, három irányból érkezik belvíz, esővíz szűrőcsatornákon keresztül, a végső biztonságot pedig minden eshetőségre számítva egy artézi kút adja.

A Frittmann testvérek borászata

 Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


Talán már inkább azt írhatnánk, hogy a Frittmann nagycsaládé, hiszen a testvérek gyermekei is részt vesznek a családi borászat mindennapjaiban. És a mindennapok egyre sikeresebbek. Frittmann János


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


mutatta meg a borászatot, az acéltartályokat és a fahordókat,


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében

Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


a palackozót és kóstoltatott bennünket kitűnő boraival, köztük az újdonság Frisecco gyöngyöző borral, amely Irsai Olivérből készül széndioxid hozzáadásával. Frittmann János, aki a hazai borásztársadalomban több fontos tisztséget is betölt, köztük a szakmaközi tanács elnöke, a Magyar Borakadémia alelnöke, leszögezte, a magyar bor napjainkra eladható lett. Az idei az utóbbi tíz év legjobb termése. A régió jó helyzetet foglal el, megtörtént szinte mindegyik nagyobb borászatban, így itt is a márka-brand felépítése. Nemcsak a gyöngyöző boruk sikeres, hanem a pezsgőjük is nemzetközi elismerésben részesült. Terveznek egy különlegességet: a Garamvári pincészettel közösen egy pezsgőt, amelyben Generosa


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


és Rajnai rizling lesz. Boraikból a Kadarka és a Kékfrankos belföldön fogy el, de szállítanak még Új-Zélandra is. A fehérboraik és a rozék egyre kapósabbak. Könnyű, friss boraik csavarzárasak. Nyolc hektáron hatvan év feletti az ültetvény, megbecsülik, ahogy a régi, száz éves, vagy idősebb hordókat is, amelyek a családi örökséghez tartoznak. A családi házból a jelenlegi hat vendégszoba mellé talán még készül újabb. Kóstolótermük is roppant barátságos.


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


Szent Korona cukrászda: Soltvadkert másik különleges helyszíne a cukrászdája,


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


ahová a hazai cukrászok nagy része egykor tanulni járt. Aki ide érkezik, a bőség zavarával küzd pillanatokon belül. 68 féle sütemény, 46 féle torta, 32 fagylalt található a kínáló pulton. Ember legyen, aki itt nem fogyaszt. És mint a tulajdonos házaspártól


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében  Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


megtudtuk, nyaranta 98 fagyiból lehet csemegézni, 12 féle pohárkrém és 12 féle fagylaltkehely


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


rendelhető.1971 óta működik a Szervánszky cukrászda, a fiatalok 2014-ben vették át a szülőktől. A Baileys ír krémlikőr fagylalt kehely kifogott rajtam, akkora mennyiségű volt, bár nagyon ízlett. Az emeleten cukrászati kellékek gyűjteményében gyönyörködhet az érdeklődő. A kiszolgálás is kitűnő.


Kecskemét

Csendes és nyugodt város este Kecskemét. Lehet andalogni az utcákon, nézni a kivilágított épületeket,


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


a parkokban a szobrokat, miközben Feledi László ismerteti a róluk tudnivalókat és azután vacsorázni a Veyronban. Az étterem,


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


mint az interneten utánakeresve megtudtam, a nevét egy szuperautóról, a Bugatti Veyronról, vagy annak pilótájáról Pierre Veyronról kaphatta. Szerencsére ez a vendéglátóhely nem olyan drága, mint az a bizonyos autó, amelynek egy olajcseréje 5 millió forint. A vacsorához a Duna borrégió borászatainak a legjavából ittunk. Lakó-Tóth Edit


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


a kecskeméti városi önkormányzat képviseletében elmondta, terveik között fontos helyet foglal el az egykori, monarchiabeli huszárlaktanya újra pozicionálása. Itt lepusztult lovarda van, két istálló, és a főépület. TOP forrásból turisztikai attrakciót terveznek ezen a helyen, amely a város nyugati kapuja. Emellett iskola is helyet kap. A város további fejlődése szempontjából építeni kívánnak a Neumann János egyetem népszerűségére.

Kecskemét látnivalói közül természetesen kihagyhatatlan a magyaros szecesszió egyik legismertebb alkotása, a Cifrapalota. A Fő tér, a városháza, amelynek harangja az itt született Kodály Háry Jánosából a „Kecskemét is kiállítja nyalka verbunkját” dallamát idézi, vagy a hét felekezet temploma, a Kodály Zoltán emlékmű, valamint az ugyancsak itt született és meghalt (a helyszínt kettétört kőlap őrzi) Katona József nevét viselő romantikus-rokokó színház


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


mind kötelezően megtekintendő a megyeszékhelyre látogatónak. A régi városi moziból Híres néven turisztikai központ lett. Az Eurovelo 6-os kerékpárút itteni szakaszát fejlesztik, ahogy építeni fognak az áthaladó zarándokturizmus kiszolgálására is.


Fülöpjakab –gomba-mintagazdaság

A Kecskeméti járás települése a Jakabszállás közeli, ezer lakosú Fülöpjakab. A hely különlegessége, ahová a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztés és Marketing Nonprofit Kft. ügyvezetője, Csáki Béla


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


kíséretében ellátogattunk, Gyöngyösi Sándor


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


gombatermesztő ökológiai mintagazdasága. A látvány annak is érdekes, aki nem gombarajongó. A családi gazdaságban a családfő kalauzolt bennünket a különböző termesztési helyek, üvegházak labirintusában. Mint elmondta, gombái nemcsak étkezésre kiválóak, hanem porított állapotban a népi gyógyászat részévé is válnak. Az egyik, a Kínában a halhatatlanság növényének nevezett Ganoderma Lucidum


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


az életerő aktiválását segíti tea formájában, de készül belőle 15 darabos kozmetikai termékcsalád is. Ez a gomba látványnak is különleges, formája, színe szinte megegyezik a vörös korállal. A „gomba nagykövet” színesen, érdekesen beszél gazdaságáról, gyakran fogad vendégeket, akik megcsodálhatják a shiitake gombát


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


is, és megkóstolhatják a kemencében sült kenyérlángost, amelyen természetesen ott a gomba. Gyöngyösi Sándort idén OMÉK oklevéllel tüntették ki, a megye is elismerte munkáját, és Fülöpjakab díszpolgára lett.


Bugac – az Aranymonostor bűvöletében

Bár Bugacról valószínűleg mindenkinek elsőként a puszta jut eszébe, azután a Kurultáj, igazi meglepetésben részesülhet, aki a közeljövőben ideérkezik. Szabó László polgármester és dr. Rosta Szabolcs,


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


a kecskeméti Katona József múzeum igazgatója előbb a helyszínen mutatta meg a megye legnagyobb turisztikai fejlesztésének alapot adó ásatást. Az 1130-50 között, réti mészkőből épült monostor feltárása során kincsek kerültek elő és mintegy ötszáz sír, amely körülötte volt. XI-XII- századi aranyszalag, karikák, gyűrűk, márványból, kőből faragott szép tárgyak, drágakővel kirakott bibliaveretek, zománcmunkák, zarándokjelvények Rómából, titkos pecsét, pénz a világ minden tájáról, köztük érdekességként egy fél rézpénz, mérlegek, súlyok, bronz és bűntálak, zománcozott Szent Péter ereklye tartófedél tartozik közéjük. Az Aranymonostor


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


terv, amellyel szerbiai közös pályázaton 100 millió forintot nyertek a megvalósításra, több lépcsőből áll. Épül látogatóközpont, amelyre egymilliárd forintot nyertek, a második ütemben elkészül az Árpád kori monostor, korabeli technológiával, a mesterségek bemutatásával, felélesztésével, az Árpád-kori tudástár létrehozásával. Ennek megtekintése után vezethet a Szentek útja –amelyet szintén ki kell alakítani - magához az ásatáshoz. 2019 végére szeretnék mindezt megvalósítani. Évente 200 ezer látogatóra számítanak. És ez valóban lehetséges, hiszen a kétévente megtartott törzsi gyűlésre, a Kurultáj három napjára is 100 ezren érkeznek.

Bugac nevezetessége lesz még a Kurultájhoz kapcsolódó lovas-nomád történeti emlékpark. Szabadtéri rendezvényközpont és környezete turisztikai fejlesztése történik, és egyúttal a nagyszámú vendég elhelyezésére az önkormányzat beruházásaként wellness szállodát építenek, felújítanak 12 kilométer közutat, tervezik a most nem működő kisvasút újraindítását. A területeket megvásárolták, már 2015-ben elkészült a megvalósíthatósági terv, amire a TOP pályázaton nyertek közel 1 milliárdot.

 

Kiskunhalas – A Thorma János múzeum gyarapodott

 Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


A nagybányai festőiskola egyik kimagasló alkotója volt a kiskunhalasi születésű Thorma János festőművész. A róla elnevezett múzeum most többszörösen gyarapodott: egyrészt pályázati pénzből sikerült teljesen akadálymentesíteni az épületet, másrészt kibővíteni. Kiskunhalas TOP pályázaton 360 milliót nyert, a város 400 millióval járult hozzá a munkálatokhoz. Az eseményt honorálva a Regensburgban élő Bay család – ők nagybányai illetőségűek – gyűjteményük egy részét átadták a városnak. Így az eddigi 15 festmény helyett most már 45 látható a múzeumban;


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében

Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


négyet a Magyar Nemzeti Múzeum kölcsönzött, hat pedig magángyűjteményi letét. Dr. Szakál Aurél,


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


a múzeum igazgatója elmondta, bár Thorma János, aki egy elszegényedett dzsentri családból származott, már nem itt élt alkotói korszakában, visszajárt a rokonokhoz. A múzeum nemcsak az ő képeit gyűjtötte, és lett így a nagyváradi festőiskola egyik legnagyobb hazai gyűjteménye, hanem értékes népművészeti kincseket is bemutat.

Farkas Dániel, Kiskunhalas alpolgármestere


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


a fejlesztéseiket ismertette. Elkészült a Csipke városközpontban a szecessziós városháza felújítása, megtörtént a múzeumbővítés, és kialakították az ugyancsak itt született Berki Viola festőművész munkáit bemutató galériát. Megvalósítás előtt áll a városháza tornyának látogathatóvá tétele, a Hirling József lovaspark visszavásárlása az államtól. Itt hazai és nemzetközi díjugrató versenyeket rendeznek. Vannak hagyományőrző huszárjaik;


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


az egykori határőr város ma is híres díjugrató versenyeiről, lovas olimpikonjairól. A fürdőfejlesztésre, ahová évente 120-130 ezren jönnek gyógyulást keresve, 900 millió forintos tervük van, és szeretnék gyógyhellyé nyilváníttatni a települést. Látogatott a kempingjük, nyugalma, csendje varázsolja el az ide érkezőket. 29 hektáros a sóstavuk, mellette 25 hektár nádas van. 600 tagú itt a horgászegyesület. Törekszenek a szabad strand és az itteni színpadtechnika megújítására.  Büszkék a hungarikum címet elnyert halasi csipkére,


Turisztikai látnivalók Bács-Kiskun megyében


amelynek Csipkeházát interaktív múzeummá fejlesztik. Továbbá az 1861-67 között épült szélmalom sérült vitorláját, az egykori molnárházat megújítják, ismét üzemeltetik. A városban két néptánc és egy modern táncegyüttes működik,a Tánchagyományok háza számukra újul meg. Nem marad el a kerékpárút fejlesztése, egészen Szabadkáig lehet majd innen haladni.

Írta: Dr. Hajós Anna

Fotó: aktivpihenes.hu / Okolicsányi Zoltán

 

Vissza » Főoldal

 

A cikk ajánlása!


Aktív rovatok



Szakmai partnereknek



Hasznos linkek



Iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre:
Név:
E-mail cím:

Adatait bizalmasan kezeljük, más részére nem adjuk át!







All right reserved: www.aktivpihenes.hu | Honlapkészítés - XLS.HU -
Ranking-Hits