Főoldal | Ausztria | Svájc | Németország | Svédcsavar | Sajtó cikkek | Turisztikai cikkek - PR cikkek | Interjúk | Saját Flickr Galéria

Magyarországon a Balaton nem csupán fürdőzésre alkalmas

 

“Ez a hely, ahol állunk, a világ legcsodálatosabb helye. Egyszer majd idegen országokból utazók ezrei fognak idejönni, ha már minden szépséget láttak, hogy itt mind közül a legcsodálatosabbat lássák.” Így nyilatkozott Ranolder püspök (XIX. század) a badacsonyi üdülőrégióról.

Úgy gondoltuk, kissé provokatív, amit a püspök állít, ezért meg akartuk tudni, tényleg így van-e. Bécstől Sopronon, Sárváron és Sümegen keresztül Badacsony kb. 210 km távolságra van, és a jól kiépített utakon mintegy 3 óra alatt el is lehet érni. Badacsony  vulkanikus eredetű, jellegzetes Asztal-hegy a Balaton északnyugati partján, olyan falvakkal körülvéve, mint Badacsonytördemics, Badacsonylábdihegy, Badacsony, Badacsonytomaj és Badacsonyörs.

A hegy 11 km kiterjedésű, és 473 méter magas. Badacsony vidékét évszázadok óta írók, költők és festők Magyarország legszebb tájának ábrázolták. A környék nem csak a művészek számára érdekes, hanem számos geológiai nevezetességet is rejt, továbbá ritka növény- és állatfajokat. Fotósok számára - mindegy, hogy amatőr vagy profi az illető - a szőlőhegyen rejlő műemlékek sokasága tökéletes helyszínt biztosít a sikeres felvételhez. Várromok, templomok romjai, kastélyok és a népi műemlékek megfelelő háttérként szolgálnak.

      

A badacsonyi üdülőrégióban rengeteg szállást találhatunk igényeink és pénztárcánk szerint. A négy csillagos hoteltől kezdve a kempingig minden rendelkezésre áll. A Hotel Bonvino Wine & Spa szállóját Badacsony közepén találjuk meg. Ez egy  minimális design felszereltségű szálloda, 450 nm-nyi wellness részleggel és borkultúrára való igénnyel. Az ínyenceknek illik tudniuk, hogy az ételeket csak helyi termékekből készítik, amelyek bármilyen összahasonlítással szemben megállják a helyüket. A megnyugtató Bonvino Bor & Jazz Estek híressé váltak, ezalatt jó zene mellett a régió legjobb borait élvezhetjük.

    

Aki valamivel egyszerűbbet szeretne, a számos panzió közül is választhat szállást. Badacsonylábdihegyen a Villa-Marica múlt századi hangulatot idéz. A villát 1906-ban építették és 1991-ben renoválták. Biedermeier stílusú berendezés van a hét kényelmes szobában, mindegyik zuhannyal és tévével ellátott. A házban található egy igényesen berendezett borozó a házigazda boraival, és a kertben egy grillező hely a társas estékre. A családi vezetésű ház egész évben nyitva van, és reggelivel együtt kedvező áron kínálja szobáit.

 

Jól ismert, hogy a Balaton selymesen lágy vízű, kellemes fürdőtó, a víz hőmérséklete nyáron akár 28 fokos is lehet. Minket azonban az érdekelt, hogy Badacsonyban a fürdésen kívűl mi mindent csinálhatunk, s ehhez a helyi buszjáratot használtuk. Kiváló találmány, hiszen míg a saját autót a szállónál hagytuk, addig kockázat nélkül, egymás után kereshettük fel a borászatokat. “A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület kezdeményezésére és szervezésében bevezettük a badacsonyi régióban ezt a buszjáratot, hogy idelátogató vendégeink még kellemesebben eltölthessék nyaralásukat”, mesélte nekünk Taschner Mónika, a Turisztikai Desztináció Menedzsment vezetője. “A menetrend biztosítja, hogy egy borászatban vagy étteremben, egy nevezetességnél vagy strandon kiszállhassunk, és ott kellemesen elidőzzünk. A busszal, amely naponta többször is körbejár, vissza is lehet térni a szállásra vagy akár egy másik állomásra” mesélte tovább Taschner asszony.

Azért szeretnénk élményeinkről beszámolni, hogy Önnek legyen elképzelése arról, mi mindent lehet Badacsonyban tenni. A sok lehetőség közül csak egy kis bemutató ez, amelyet természetesen nem lehet egy nap alatt megtekinteni. Legalább 4-5 napot érdemes ebben az üdülőrégióban eltölteni! Előnye: Az ember többet lát, és többet pihen!

   

Badacsony hegyén félúton a Kisfaludy Sándor utcában áll egy későbarokk ház, mely 1790-ben épült. Ebben a nádfedeles épületben élt a magyar író, Kisfaludy Sándor (1772-1844) feleségével, Szegedy Rózsával. A múzeum mellett található a szőlőprés, amit a múzeumlátogatás után “egy negyed szürkebarát” erejéig nyugodtan fel lehet keresni. Miután élveztük a csodás kilátást a Balatonra, gyalog indultunk lefelé a hegyen a Laposa borospincéig. A család szőlőültetvényei a vulkanikus hegy legjobb helyén található. Összesen 10 hektáron állítanak elő borokat, melyeket nem lehet összekeverni a többi borvidékkel. Nekünk például a Laposa rizling nagyon ízlett. A bor a badacsonyi hegység gyönyörű déli lejtőjéről származik.

    

Szintén a Kisfaludy Sándor utcában található az Imre borospince. A családi üzem már négy generáció óta gazdálkodik a badacsonyi hegy lábánál öt hektáros területen. 99 %-ban fehér borhoz termesztenek, mint például az ottonel muskotályt, szürkebarátot, cabernet sauvignont. A ház igazi specialitása a jégbor. Hagymás zsíroskenyérhez egy vagy több pohár rizling mellett sokáig lehet élvezni a hangulatos pincét.

 

Ha már a Balatonnál vagyunk, akkor megengedhetünk magunknak egy kis hajókázást. A badacsonyi kikötőtől egy modern motoros hajóval eljutottunk Szigligetre, a “Balaton gyöngyére”. Szigliget egy félszigeten fekszik, amelyet számos vulkanikus eredetű domb vesz körül. A félsziget azonban hosszú időn keresztül sziget volt, amit csak csónakkal lehetett megközelíteni. A 19. században Magyarországon a Közép-Dunántúlon fontos vízszabályozást végeztek, melynél fogva a Balatont lecsapolták, és ennek következtében Szigliget szigete félszigetté vált. Szigligeten középkori várrom lelhető fel egy 239 méteres hegyen. Innen lélegzetelállító kilátás nyílik a Balatonra. Ezenkívűl a romon nyáron történelmi lovagjátékokat rendeznek.

    

Borkóstolás, bormenük, borteraszok, borszőlő-séta, apartmanok - mindezt megkaphatjuk a Borbély pincészetben Badacsonytomajon. 21 hektáron modern és hagyományos technológiával állít elő a család egyedi ízvilágú borokat. A Gabriella Muscat Ottonel a háziasszony kedvenc bora. A száraz minőségi fehérbort elsősorban a hölgyek kedvelik frissessége miatt. Az ide betérőt nem csupán borokkal, hanem kiadós étkekkel is megvendégelik. Élveztük a saját mangalica disznóból készült házi készítésű specialitásokat, ami éppen az alacsony koleszterintartalmáról híres.

   

Az Idegenforgalmi Hivatalban meséltek nekünk a Káli-medencében Salföld  község tejgazdaságáról, amit nyugodtan felkereshetünk. A természetvédelem alatt álló tejgazdaság a Balatonfelvidék csodás környezetében található. A gazdaságban egész évben programokat szerveznek. Ideális kirándulócél gyermekes családoknak, hiszen itt a magyar szürkemarhát, a mangalica disznót, a rackajuhot és számos más állatot testközelből megismerhetünk. Aki szeretne, egy póni hátán is lovagolhat, vagy akár lehetősége van egy többnapos lovaglótanfolyamon részt venni. Igazi különlegesség a lovaskocsis túra a Pálos rend kolostorának romjaiig az érintetlen természeten át. A tejgazdaság csúcspontja a pusztaötös bemutató.

    

A tejgazdaságból visszatérve Badacsonyörsön várt ránk a badacsonyi szeszfőzde. A családi vállalkozás 2011-ben kétéves tervezgetés után alakult, és 2012 óta prémium minőségű pálinkákat állít elő. Specialitásuk a törkölypálinka, amely kizárólag a badacsonyi hegy szőlőiből és takarmányából készül. Valamivel a szeszfőzde fölött találjuk a kb. 5 hektáros Folly Arborétumot, ahonnan varázslatos kilátás nyílik a Balatonra. Az arborétum ciprus, cédrus és fenyők sokaságának ad otthont. Az arborétumban 1878 óta borászat is működik. Az arborétum csúcsbora a 2011-es Budai Zöld, egy minőségi száraz fehérbor.

 

Ott-tartózkodásunk vége felé javasolták nekünk Káptalantóti községben az Istvándy pincészetet. Kivételes pincéről van szó, a nyugodt  környezetben vendéglátással, káprázatos kilátással a szőlőhegyekre és a Balatonra. Különösen kellemes a tágas, szabadtéri terszon a ház kiváló borait élvezni. Gasztronómiai specialitásuk a mangalica sült a kemencében. A borospince igazán igényeseknek ajánlott és valójában megérdemel egy saját tudósítást. Sajnos ezúttal nem sikerült a tulajdonossal interjút készítenünk, hogy megismerhessük a ház filozófiáját.

 

“Ez a hely, ahol állunk, a világ legcsodálatosabb helye. Egyszer majd idegen országokból utazók ezrei fognak idejönni, ha már minden szépséget láttak, hogy itt mind közül a legcsodálatosabbat lássák.” Igaza van a püspök úrnak, és csak azt tudjuk javasolni, amilyen gyorsan csak lehet, keressék fel Badacsonyt, mielőtt a rengetek utazó egyszerre szeretné élvezni a természet szépségét és sokoldalú lehetőségét.

 

Többet Badacsonyról itt tudhat meg német nyelven: http://www.badacsony.com

-  OZ -

Foto: www.aktiveurlaubszeit.de / Okolicsányi Zoltán



Größere Kartenansicht

--------------------------------------------------------------------------------

Az Aktivpihenes & Aktiveurlaubszeit webmagazinok támogatják a turisztikai vállalkozásokat sajtóközlemények, hotel-és régióinformációk széleskörű terjesztésével német és magyar nyelven. Minden fontos média, online sajtóportálok és szociális média hírek hozzáférése által a sajtóközlemények és cikkek a legrövidebb időn belül eljutnak a célcsoportokhoz.

A szakértelem és a tapasztalat a partnerek javát szolgálja. A sajtóközleményeket és a tudósításokat helyi mentalitás szerint magyar és német újságírók állítják össze, akiknek a specialitása a turizmus.

Vissza » Turisztikai cikkek - PR cikkek

 

A cikk ajánlása!


Aktív rovatok



Szakmai partnereknek



Hasznos linkek



Iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre:
Név:
E-mail cím:

Adatait bizalmasan kezeljük, más részére nem adjuk át!







All right reserved: www.aktivpihenes.hu | Honlapkészítés - XLS.HU -
Ranking-Hits