Főoldal | Ausztria | Svájc | Németország | Svédcsavar | Sajtó cikkek | Turisztikai cikkek - PR cikkek | Interjúk | Saját Flickr Galéria

Családias három nap San Diegóban

 

A napfényes Kalifornia legdélebbi városában tartózkodni már önmagában sokak álma, ám az itt élő mintegy háromezer magyarnak valóság. A kétmillió lakost számláló metropoliszban ugyan csak két éjszakát sikerült eltöltenem ontarioi barátaimnak köszönhetően, de mégis rengeteg felejthetetlen élménnyel gyarapodhattam. A következőkben megkísérlem visszaadni a három nap történéseit –  csak dióhéjban!

Viccesen indítva: életemben először megadatott, hogy egy püspök furikáztat a nagyvilágban, méghozzá Szabó Sándor református püspök (ilyen titulussal ráadásul egyként élhet Európán kívül) és felesége, Zsóka jóvoltából kerülhetett sor erre. Így utólag felidézve a velük töltött napok emlékeit, szinte hihetetlennek tűnik a sok-sok élmény. Akkor lássuk hát a történéseket!



Ontarióból egy hangulatos reggelizést követően startoltunk San Diegóba, s alig két óra autózással már ott voltunk a csodálatos város szomszédságában elterülő exkluzív üdülőhelyen, La Jollán. Az itteni tengerparti sétányon egymást érték a látnivalók, mindezt pompás és ízléses gazdagságban is értve. Az öbölből hosszasan kémlelhettük a rajban vonuló méretesebb delfineket, míg – szinte méterekre a parttól – a kis szikla-szigetecskéken fókák és pelikánok sütkéreztek a harminc fokos melegben - október második felében.

Ezután a múltnak tisztelettel adózva megismerkedtünk az USA immáron ötven tagállamának (Hawaii csatlakozásával) egyik legszebb városával, nevezetesen  San Diegó Old Town ( az óváros) skanzenszerű világával. Az itteni parkocskában rögtönzött piknikezésünk emlékezetesebb és hangulatosabb volt a legelőkelőbb éttermi szolgáltatásnál, s ezáltal több időnk is maradt a látnivalók begyűjtésére. Ezúttal is hála és tisztelet vendéglátóinknak a bölcs felismerésért.



Nos, ami ezután következett, az maga a csoda. Harbor (a kikötői városnegyed) hosszú tengerparti parkolójában sikerült helyet találnunk a Star of India óriási kalózhajó árnyékában. Ettől alig száz méterre fotózgathattuk a világjáró Princess úszóvárost, amelyen ezúttal több mint háromezren „lájkoltak” az óceánok hullámainak meghódítására. Előre megjegyezzük, hogy később, naplementekor – immáron az exkluzív Colorado szálló komplexumából – a túloldalról teljes véletlenséggel fedezhettük fel a nyílt vízre úszó monstre építményt a horizontnál. A látvány szépsége leírhatatlan, de azért a fotó örökké emlékeztetni fog a hatására. Egyébként a Harbor állandó programjának számít a hatemeletes 41. számú repülőgépes anyahajó múzeuma, ahol egy nap is kevésnek bizonyulna a felfedezésekhez. Merthogy fél évtizede alkalmam volt egy félnapos bejárására, ami nagyon kevésnek bizonyult az alapos megismerésre, hiszen ott minden teljes eredetiben, s pár évtizede még teljes bevetésben szolgálta az érthetetlen érdekeket.



A Harborból felhajtottunk a Point Loma természetvédelmi helyszínére, amit akár kis citadellának is nevezhetnénk a városra nyíló körpanorámájának köszönhetően. A Shellter Islandon tett rácsodálkozásaink után ránk is sötétedett, így az esti fények levezetését már a Sea Port Village biztosította számunkra. Este nyolc órakor úgymond átadták vendéglátóink kvartettünket (merthogy négyen voltunk vendégek a nagy kiránduláson), méghozzá kettesével a helyi magyar vendéglátóknak. Szociológus barátommal Dr. Gidófalvi Zoltán és Ágnes felesége vendégszeretetét élvezhettük egy éjszakára, míg a másik párosunkat Dobell Adrienn családja fogadta be nagy barátsággal. Ők ugyanis az itteni háromszáz fős magyar közösség első számú vezetői, az előbbi elnöki, az utóbbi alelnöki titulussal.

Másnap – a kérésünknek eleget téve – egy különleges útra vállalkoztunk, méghozzá Mexikó legközelebbi városát (Tijuana) akartuk megismerni. Adrienn vitt le bennünket a határra, ahonnan gyalog átsétáltunk Mexikóba, mivel az autóval való utazást illetően több órás várakozással fenyegettek bennünket. Érdekes módon szinte csak negatív információkról tájékoztattak bennünket: naponta tűnnek el az autók, túszokat ejtenek váltságdíj reményében, gyakoriak a rablások és fosztogatások… Nagy meglepetésemre az ott eltöltött három óra alatt azonban csak jó emberekkel találkoztam, tehát pont az ellenkezőjét tapasztaltam a hallottaknak úgy a külvárosban, mint az Old Town negyedben. Az igaz, hogy nyomasztó és nehezen emészthető az Indiára emlékeztető szegénység, de valahogy a folyamatosan jelenlévő kéregetők mégsem tűntek tolakodóknak, sokkal inkább a tisztességes rászorultak érzetét keltették a ritkaság számba menő turistában. Ez persze nem túlzás, mert ide az amerikai leginkább az olcsó egészségügyi ellátás miatt jön át. Végülis a visszautunk is sikerrel járt, s a megbeszélt helyen és időben találkoztunk – kora délután – Adrival. Persze leleményességünknek és „pofátlanságunknak” köszönhetően, mert a kilométeres sor végére mégsem állhattunk be, mivel ott már mások álltak. A lényeg: megúsztuk másfél órás várakozással az útlevél ellenőrzést, ami kifelé egyáltalán nincs. Összességében ennyi történt a második napon - egy kellemes közös piknikezéssel - a Canyon utcában (Ágneséknél) zárva a különleges túránkat.



A harmadik napon megismerhettük a Balboa névre hallgató nemzetek házának 32 országot reprezentáló komplexumát, ahol 21 nemzet saját képviselettel rendelkezik. Mindez a hajdani (harmincas évekbéli) világkiállítási területen található. Nem lehet elfogultsággal vádolni azon állítást, miszerint a Magyarok Háza itt a legnagyobb és legelegánsabb, de ez érthető is a kivándorlók számát tekintve az ’56-os forradalom függvényében. Tulajdonképpen ideutazásunk célja – az összetartozás jegyében – az itteni magyarokkal való találkozás volt, ahová elhoztuk a Csíksomlyói Zarándoklatunkról készült ez évi dokumentumfilmemet és szociológusunk diaszpórával kapcsolatos előadása is nagy sikerrel végződött. Nem is beszélve népművész tanárnőnk félnapos missziójáról, aki már több ízben is találkozhatott az itteni magyar gyerekekkel. Az ő programjában rengeteg minden szerepelt: nádi síppal zenélés, mutogatós éneklések (természetesen magyarul), nemezkészítések játékos formában, de talán a legnépszerűbbnek az arcfestés tűnt. Mindez egy olyan klubban, ahol egymást érik a programok és az adományok. Legutóbb például az erdélyi csángók megsegítésére több ezer dollárt ajándékoztak az itteni magyarok, míg a programok sorában az „Attila fiai társulat” mutatkozott be a Honfoglalással.

 

Végül ismerkedjünk meg néhány amerikai magyarral, az aktívabb tagok közül:


 

Dr. Gidófalvi Zoltán a  Magyarok Házának elnöke 1996-ban érkezett családjával San Diegóba, s már saját házban várhatják nyugdíjazásukat feleségével, gyönyörű kuvasz kutyájuk társaságával. Merthogy frissen házasodott fiaik egyike Stockholmban, másik Washingtonban él komoly perspektíva megalapozott reményében .

Dobell Adrienn alelnök asszony egyedül érkezett két bőrönddel ide közvetlenül a rendszerváltás után, majd 2004-ben férjet talált egy amerikai személyében. Gabi leányuk most hét esztendős (nagy focista), édesanyja történelem-szociológia szakon diplomázott.

Dr. Szabó Adél szintén 1996-ban érkezett meg férjével szerencsét próbálni, ők korábban több államban megfordultak már. Ügyvédi végzettségét ugyan nem tudja itt hasznosítani, ezért önkéntesként magyar nyelvet tanít. Férje még a Westel mobiltelefonos cégnél kezdett dolgozni a diplomájával, s először Angliába sodorta az élet, majd közös döntéssel ide költöztek. Olivér fiuk hét éves, Lili nővére most töltötte be tizedik esztendejét.

Körmöczy Rózsa alelnök a Vajdaságból, Szabadkáról érkezett Chicagóba 1969-ben, s mivel fia és leánya San Diegóban találták meg a boldogulásukat, így az unokái miatt 2006-ban követte őket a napfényes városba – a család nagy megelégedésére.

Szopkó Beatrix iskolaigazgató az ezredfordulón hagyta el Magyarországot, de ezt megelőzően már távkapcsolatban élt az immáron amerikai férjével. Ők évente hazarepülnek fővárosunkba és Balatonvilágosra. Aktivitását nagy tisztelet övezi a magyar közösségben.

Radvánszky Emese és édesanyja Erdélyből, Szatmárnémetiből származnak. Őseik az első kivándorláskor, 1907-ben érkeztek a kontinensre. Az ő életük olyannyira regénybe illő, hogy illetlenség lenne belekezdeni a történéseikbe. Azért egyet elárulunk: Emese a rendszerváltás évében szökött meg Erdélyországból…

Írta/Fotó: Dr.Szalay Attila



Nagyobb térképre váltás

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az Aktivpihenes & Aktiveurlaubszeit webmagazinok támogatják a turisztikai vállalkozásokat sajtóközlemények, hotel-és régióinformációk széleskörű terjesztésével német és magyar nyelven. Minden fontos média, online sajtóportálok és szociális média hírek hozzáférése által a sajtóközlemények és cikkek a legrövidebb időn belül eljutnak a célcsoportokhoz.

A szakértelem és a tapasztalat a partnerek javát szolgálja. A sajtóközleményeket és a tudósításokat helyi mentalitás szerint magyar és német újságírók állítják össze, akiknek a specialitása a turizmus.

Vissza » Turisztikai cikkek - PR cikkek

 

A cikk ajánlása!


Aktív rovatok



Szakmai partnereknek



Hasznos linkek



Iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre:
Név:
E-mail cím:

Adatait bizalmasan kezeljük, más részére nem adjuk át!







All right reserved: www.aktivpihenes.hu | Honlapkészítés - XLS.HU -
Ranking-Hits