Négy új piaca lesz Bécsnek

Négy új piaca lesz Bécsnek

Négy új piaca lesz Bécsnek

 

 

Szerző: Bauer Krisztina

Fotó: PID / Christian Fürthner

 

Kiállták a próbát, így 2023. július 1-jétől négy új hellyel bővül az osztrák főváros piacainak listája. Állandó státuszt kap a Neubaumarkt, a Matznermarkt, az Alszeilenmarkt és a Servitenmarkt. Tavaly májusban több mint 387 ezren látogattak ki hetente Bécs valamelyik piacára.

 

Könnyen elérhetőek, regionális és bio termékeket kínálnak valamint fontos találkozóhelyek a környékbeliek számára az osztrák főváros piacai, amelyek változatos árukínálatukkal izgalmas lenyomatai Bécs sokszínűségének. Nem csoda hát, hogy népszerűségük évről-évre nő, tavaly májusban már hetente 387.600 vásárló látogatott ki az osztrák főváros valamelyik piacára, ami nyolcszázalékos növekedés 2019 azonos időszakához képest. Ráadásul a kis- és középvállalkozások számára is fontos gazdasági platformot jelentenek, hiszen a kistermelők itt tudják értékesíteni árujukat a fogyasztók számára.

A nagy népszerűségre és fontos gazdasági szerepre tekintettel az osztrák fővárosban – a meglévők mellett – hat további piac működik kísérleti jelleggel, ezek közül állandósítanak most négyet. Fix hetipiac lesz 2023. július 1-jétől a Neubaumarkt a 7. kerületben, a Matznermarkt a 14. kerületben, az Alszeilenmarkt a 17. kerületben és a Servitenmarkt Alsergrundban. Ez főleg az árusoknak jelent majd könnyebbséget, akiknek ettől kezdve nem kell minden piacnapra közterülethasználati-engedélyt kérniük.

Szintén a piacokat érintő változás, hogy július 1-jétől kibővítik a Kutschkermarkt és a Viktor-Adler-Markt területét, a Naschmarkton pedig vasárnaponként 10 óra helyett már 9 órakor kinyithatnak a vendéglátó egységek. A záróra változatlanul este 9-kor lesz, a szombati bolhapiac pedig továbbra is 3-ig lehet nyitva.

Két új piac sorsa még függőben – a simmeringi Lorymarktról és a donaustadti Mazzucco-Marktról később döntenek. Utóbbi még csak idén májusban indult és kétszer rendezték meg, de máris imádják a környékbeliek.

 

2023-05-22« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk