Ausztriában telel a magyar

Ausztriában telel a magyar

Ausztriában telel a magyar

   Téli díszben a Dráva-parti Villach


Egymillió (vendég)éjszaka meséi

A karbantartott nagy pályarendszerek színvonala és gyors elérhetősége teszi az osztrák síterepeket leginkább vonzóvá a téli sportok magyar tábora számára. Jellemző Ausztriában a hóbiztonság is, hiszen hóágyúkkal, a tavalyi hó speciális tárolásával át tudják vészelni az olyan hóhiányos időszakokat is, mint a mostani december volt. Mindezeknek köszönhetően a 2014/15-ös télen közel egymillió vendégéjszakát töltöttek honfitársaink a „sógoroknál”.


  Schladmingi síelők


 Nemzeti bajnokság – külföldön

A trianoni döntéssel Magyarország elveszítette 2000 méteren felüli hegyeit, s bár az utóbbi két évtizedben egyre több lehetőség van a hazai síelésre, a téli sportok mintegy félmillió rajongója számára a határon túli pályák lényegesen vonzóbbak. Régebben a lengyelországi Zakopanéba, majd szomszédos szocialista országokba jártak honfitársaink síelni, a rendszerváltozás óta viszont már elérhetővé vált Olaszország, Franciaország és mindenek előtt Ausztria.

Mint a Magyar Síszövetség honlapján olvasható: az alpesi szakág az osztrák Karintia tartománnyal teremtett kapcsolatot, hogy legalább a magyar bajnokságot megfelelő körülmények között tudják megrendezni. Később Stájerország vette át ezt a szerepet. Nem véletlen, hogy Ausztria régiói közül ma is éppen az említett kettő a legnépszerűbb a magyar síelők körében.


  Irány a Stuhleck!


 Pestről néhány óra autózás

Kelet-Stájerországban – Szombathelytől 70 kilométerre – van a jogllandi sírégió, amely a vasi megyeszékhelyet az M1-gyel összekötő gyorsforgalmi út elkészültével kerülhet igazán a figyelem középpontjába. Mert most órákat nyerünk, ha az autópályán (gyorsforgalmi utakon) maradunk, s inkább a Schladming-Dachstein régió, Kreischberg vagy Lachtal felé vesszük az irányt. Utóbbiakon például most a karácsony előtti héten szinte csak magyarokkal találkozhattunk.

A részletekről, a 15 régió kínálatáról, költségkímélő tanácsokról a magyar nyelvű www.steiermark.com/hu internetes oldalon tájékozódhatunk.

Stájerország idei legjelentősebb rendezvénye a január 15-17. között sorra kerülő FIS Sírepülő Világbajnokság Ausseerland-Salzkammergut régióban, melynek leglátványosabb eseménye a győztesek szombat esti partija.

Ami a fejlesztéseket illeti, jó példa a Turracher Höhe – a stájer-karintiai határon – ahol 16 millió eurót invesztálnak a sípályák bővítésébe. A Schafalm ülésfűtéssel felszerelt felvonó november óta óránként 2000 embert tud szállítani a 2080 méter magasan lévő síterepre, melyet három éven belül további hat kilométerrel bővítenek.


  Három ország határán a Dreiländerecknél

 

 Magyar utánpótlás

Karintiában – közel Olaszországhoz és Szlovéniához, sok napsütéssel, enyhe klímával már megérint minket a mediterrán életérzés is. Kelet-Tirolt is beszámítva 30 síterep, valamint 800 kilométernyi biztonságos és karbantartott sípálya áll rendelkezésünkre.

 A háromezres hegycsúcsok között alpesi terepek, családi pályák között válogathatunk. A www.karintia.com/hu internetes oldalon ugyancsak magyarul tájékozódhatunk, s mérlegelhetjük a kedvezményes akciókat. Főleg a gyerekeknek, diákoknak számos ingyenes síelési lehetőséget is kínálnak.


  Römerbad Bad Kleinkirchheimnél


Bad Kleinkirchheim által vált híressé, a sí és a wellnesz kombinálása. Itt a Römerbad medencéjéből akár síversenyt is nézhetünk, vagy éppen izmainkat lazíthatjuk, ha magunk csúsztunk le a hegyről. A gyógyfürdőből látható pályát Franz Klammerről, a térségből származó olimpiai- és világbajnokról nevezték el. A hatvanas éveiben járó alpesi lesikló legenda egy éve Budapesten is járt, hogy a karintiai sísport „arcaként” népszerűsítse szülőföldje téli sportkínálatát.

A most novemberi rendezvényen Thomas Michortól, a villachi régió éppen leköszönő üzletvezetőjétől megtudhattuk: a tartományon belül a Villach környéki üdülőhelyek a legnépszerűbbek honfitársaink körében. A Dreiländereck hegyen olyan sí óvodát is működtetnek, ahová magyar óvónőt is szerződtettek. Itt tehát már biztosított a magyar utánpótlás.


  Kreischberg lejtőin


További információk: www.austria.info, www.steiermark.com, www.karintia.com

Írta: Dombrovszky Ádám

Fotó: Steiermark Tourismus, Kärnten Tourismus,

 

 

2014/15-ös tél magyar vendégéjszakái Ausztriában:

1. Stájerország     307.915

2. Karintia             208.404

3. Salzburg           173.286

4. Bécs                    91.872

5. Tirol                     77.902

6. Alsó-Ausztria      72.830

7. Felső-Ausztria     46.125

8. Burgenland            7.066

9. Vorarlberg              6.137

Ausztria összesen: 991.537, ez 0,6 százalékkal felülmúlja a 2013/14-es tél 985.544-es magyar vendégéjszakák számát. (Statistic Austria adatbankja)


2016-01-15« Vissza
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk