Főoldal | Ausztria | Svájc | Németország | Svédcsavar | Sajtó cikkek | Turisztikai cikkek - PR cikkek | Interjúk | Saját Flickr Galéria

Műrepülő EB Kecskeméten

 

Bács-Kiskun térségének fővárosa, Kecskemét rendezvényeinek a sorában kiemelt helyet foglal el az immáron hagyományosnak tekinthető Repülőnap. Hasznost a kellemessel egybekötve – mondhatni – ez évben a megyeszékhely szomszédságában üzemelő Matkó-pusztán megrendezték a 19. FAI Unlimited Motoros Műrepülő Európa Bajnokságot is. A város történelme során egyébiránt mindig együtt volt jelen a hagyományok mély tisztelete és a fejlődés iránti elkötelezettség. Így hát a méltó megmérettetés helyszínén (augusztus végén) kontinensünk mintegy félszáz pilótája képviselte a résztvevő 15 országot.

Aki még nem tudná: a műrepülés a légiközlekedés azon sajátos területe, ahol szándékosan végzett az olyan manőverezés, ahol hirtelen helyzetváltoztatásokkal, az általánostól eltérő géphelyzetekkel és rendkívüli sebességváltoztatásokkal járó műveleteket kell végrehajtani néhány perc alatt. A repülés története során a pilóta gyakran állít elő különleges helyzetet, méghozzá szándékosan. Mindez a kortól, az előadástól, a közönségtől függően minősül nyaktörőnek, vakmerőnek, hátborzongatónak, vagy éppen csak látványosnak. A műrepülés nagy felkészültséget és fegyelmet igénylő repülési mód, ahol a vezetőnek tökéletesen tisztában kell lennie saját fizikumával és technikai eszközeinek korlátaival. Csupán megjegyezzük, hogy az első motoros repülést 1903. december 17-én Orville és Wilbur Wright hajtotta végre az észak-karolinai Kitty Hawk szomszédságában. Lényegében e naptól számítjuk a motoros repülés létét.



Nos, visszatérve a versenyre azt kell tudni, hogy a pilóták több műrepülő számban mérik össze tudásukat. A feladatokat egy ezer méteres képzeletbeli kockában kell végrehajtaniuk, amit folyamatosan bírók figyelnek és pontoznak. A versenyzőknek nem csak ebben a jelzett boxban maradás a feladatuk, hanem az előírt figurák tökéletes egymás utáni végrehajtása is az adott számban a kötelező és a saját tervezésű gyakorlatokban. Mindezt úgymond kotta szerint repülik, amely tartalmazza a repülendő figurákat, azok típusát illetve egymás utáni sorrendjét. Aki már járt ilyen helyszínen, az tapasztalhatta a szimulációs tréningek sajátos felkészülési koreográfiáját. A pilótának a kotta lekövetése mellett az időre is figyelnie kell, hiszen a teljes program lerepülésére a felszállástól 10–15 perc áll rendelkezésre – a versenyszámtól függően.

Az összetett verseny alapján a spanyol Castor Tantoba állhatott a dobogó legfelső fokára, míg a legjobb magyar Illés Tamás személyében a 9. helyen végzett. A nők részvétele az öt fővel tíz százalékos arányt képviselt. A csapatok viadalában a franciák végeztek az első helyen az oroszokat megelőzve.



Kuriózumként eláruljuk olvasóinknak, méghozzá Kovács Gergely kétszeres magyar válogatott jóvoltából (Advance kategóriában), hogy egy gép ára 30–100 millió forint között mozog. S maga a felkészülés a konkrét versenyekkel együtt akár tízmilliónyi forint biztosítását is feltételezi, a megszállottak zömével szponzorok hiányában állják a költségeket. A szimpatikusan szerény, atlétikus sportember lenyűgözően mesélte el első bukfencének történetét, Szilágyi Tibor mesterének tanításával. Ám maga a szerelem nagypapájának köszönhető, méghozzá nagycsoportos óvodás korszakára datálva.

Írta/Fotó: Dr.Szalay Attila-     


Alte Version auf einer größeren Karte anzeigen

Vissza » Aktív-mozaik

 

A cikk ajánlása!


Aktív rovatok



Szakmai partnereknek



Hasznos linkek



Iratkozzon fel INGYENES hírlevelünkre:
Név:
E-mail cím:

Adatait bizalmasan kezeljük, más részére nem adjuk át!







All right reserved: www.aktivpihenes.hu | Honlapkészítés - XLS.HU -
Ranking-Hits